Normál kép:    Méret: x Színmélység: Felbontás: ismeretlen
Normál kép új ablakban 
Normal size picture in a new window

Képaláírás: A hatvani Grassalkovich-kastély a város főterének meghatározó épülete, egyben az egyik legrégibb épület is a városban. Ma Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei Magyar Vadászati Múzeum működik benne.

Ismertető szöveg: A hatvani Grassalkovich-kastély a város főterének meghatározó épülete, egyben az egyik legrégibb épület is a városban. Mai alakját többszöri felújítás és átépítés eredményeként nyerte el. A második világháborúban a katonák, majd az utána következő évtizedekben a környék lakosai a berendezést széthordták, illetve tönkretették, az épület állaga végzetesen leromlott. A díszfákat és -cserjéket területrendezés ürügyén vágták ki; az egykori park helyén kollégiumot, kórházat, rendelőintézetet, nővérszállást építettek, majd még egy lakótelepet is - a parkból mára csak pár száz négyzetméter zöldterület maradt. Az épületet 1979-ben életveszélyessé nyilvánították.
A felújítás első lépéseként a bal szárnyat hozták használható állapotba, és ott rendezték be az 1980-as évek közepén a Grassalkovich Művelődési Központot.
Az épület külső rekonstrukciójára (beleértve a tetőzet cseréjét is) 1996-2001 került sor.
(Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Grassalkovich-kast%C3%A9ly_(Hatvan))


   Felvétel a kedvencek közé vagy megosztás másokkal/Bookmark or share this page