Normál kép: disz_ter_17a.jpg   Méret: 770x546 Színmélység: 24bit Felbontás: 72dpi
Nagy kép: disz_ter_17a_nagykep.jpg   Méret: 1846x1310 Színmélység: 24bit Felbontás: 72dpi
Kattintson az új ablakban való nagyításhoz! 
Click to enlarge it in a new window!

Ismertető szöveg: A Dísz tér főként egy- és kétemeletes régi lakóházak által határolt, észak-déli irányban elnyújtott terület Budapest I. kerületében, a Várnegyed központi részén. A hajdani polgárváros déli végén, a várpalota épületegyüttesével határos Szent György tér szomszédságában helyezkedik el. A tér déli végében, egymással szemközt volt egykor a budai vár két bejárata: a keleti Vízi (középkori nevén: Szent János-) kapu és a nyugati Fehérvári (a középkorban: Zsidó-) kapu. Erről az egyik ház falára erősített emléktábla tudósít. Napjainkban itt ér fel a várba keletről, a Duna felől a Hunyadi János út, nyugatról pedig a Palota út. Ugyanide torkollik a Sándor-palotát a polgárnegyeddel összekötő Színház utca is. A tér északi végében fut össze a Szentháromság tértől idáig vezető Tárnok utca és a polgárnegyedet hosszanti irányban átszelő Úri utca. Találkozási pontjuknál kisebb parkot alakítottak ki, közepén Honvéd-szobor (1893). Zala György alkotása az 1849-es szabadságharc során a Buda visszafoglalásában részt vett honvédeknek állít emléket.


   Felvétel a kedvencek közé vagy megosztás másokkal/Bookmark or share this page      
GNU Free Documentation License