Normál kép: 1264085579.jpg   Méret: 770x605 Színmélység: 24bit Felbontás: 230dpi
Nagy kép: 1264085579_nagykep.jpg   Méret: 1380x1085 Színmélység: 24bit Felbontás: 230dpi
Kattintson az új ablakban való nagyításhoz! 
Click to enlarge it in a new window!

Ismertető szöveg: Azsúros szőttes. Ez az elegáns munka Bátoriné Gém Eszter debreceni népi iparművész alkotása, a XVIII.Országos Szőttespályázatról.
A szőttes szélesebb értelemben valamennyi - parasztemberek által készített vagy számukra specialisták, kézművesek által gyártott - kender-, len-, pamut- és gyapjúszőttemény. Szorosabb értelemben e szőttemények szálainak különféle vezetése, ill. különféle minőségű-színű szálak váltogatása által létrejött mintázott változata. A megmunkálás gondossága, a szőttesek rangja-értéke, valamint a díszítés módozatai szerint a következő kategóriákat különböztethetjük meg: 1. Egyszerű, többnyire mindennapi használatra szánt vászonfélék, amelyek maguk is sokféle minőséget foglalhatnak magukba a fonal minősége, a szövés módja stb. szerint. - 2. Különleges gonddal előmunkált fonálból különleges gonddal szőtt vásznak, amelyek minden dísz nélkül is ünnepélyes szerepre vannak hivatva. Idetartozik a bodorvászon vagy bíbor a Sárközben, a kalotaszegi "sárga" (kevéssé fehérített), ill. fehérített, tiszta kender fodorvászon, amely részben különlegesen sodrott, "siritett" fonal, részben a kalláshoz hasonlítható sulykolás révén fodrozódó felületet kap; a palócföldi kallottvászon, amit kézművesekkel viaszosan mángoroltatnak stb. - 3. A szőttesek, amelyeket a maguk színében hagyva és maguk anyagában különleges módon vezetett fonalakkal mintáznak. Idetartozik a "bordás" szövésű vászon, amelyikbe szabályos térközökkel egy vagy két vastagabb fonalat vernek be, a → bogos kötéssel készített vásznak és gyapjúszőttesek; a különböző technikai eljárásokkal nyert áttörések és a vászon felületének sejtekhez hasonló "darázslépes" (Ormánság) összehúzása: végül az anyag maga színében és anyagában készített szálbehúzások (a hazai bunyevácok ún. csancsána technikával szőtt vásznai). - 4. A nagyközönség az előbbi kategóriákat általában nem tartja számon a szőttesek közt, hanem egyedül azt a csoportot, amelyikben különböző színű fonalak váltakoznak vagy úgy, hogy az alapba más színű fonallal csíkokat vernek be (pl. kalotaszegi szőttesek, széki szőttesek, ill. szerte az országban egyszerű csíkokkal készített szakajtóruhák) vagy úgy, hogy a láncfonalak csoportjainak fölemelésével a bevert színes fonallal "szedettes" hímet alakítanak ki. - 5. A különböző színű fonalakkal való mintás szövésnek egyik különleges változata a kilim technika, amelynél csévékre tekert különböző színű fonalakat a minta megszabta eltérő foltok határánál visszafordítják. Így a beverő fonalak nem futnak végig az anyag teljes szélességében és a különböző színű foltok közt, a minta szakasza szerint, kisebb hézagok keletkeznek. A magyarság körében elsősorban gyapjúszőttesek készülnek így, pl. a székely festékesek ( szőnyeg), de ismert a keleti népcsoportoknál vásznakon is. - A 4. csoportba sorolt színesen mintázott szőtteseket részben takácsmesterek, részben parasztasszonyok készítették. A takácsmesterség középkorig nyúló történetéből kiemeljük a 15. sz.-ban jórészt külföldről beköltözött barchent-, ill. bakacsin-szövők szerepét, akiknek madaras-állatalakos mintái leegyszerűsödve későbbi szőtteseken is föltűnnek. A 18-19. sz.-ban elkülönülnek a sávolyos takácsok (közéjük olvadtak be az egykori barchent szövők), akik főként úri-polgári vevőkör számára túlnyomóan damasztokat szőttek és a hímes takácsok, akiknek a műhelyei különösen a Dunántúlon már a falvakban is megtalálhatók voltak, és elsősorban a parasztok számára gyártottak szedettes hímű díszesebb és egyszerűen csíkozott köznapi darabokat (takácsszőttesek, dunántúli takácsszőttesek). A takácsok szőtte csíkok (pl. szakajtóruhákon) ripsz technikával készültek, ez különbözteti meg őket a paraszti munkáktól. Sokfelé megvan annak az emléke, hogy a parasztasszonyok a takácsoktól tanulták meg a mintás szövést; pl. Malonyay Dezső leírja, hogy a sárközi asszonyok mellé odaültek a kenyerüket vesztett takácsok és tanítgatták őket. Itt-ott azonban takácsmesterek még a két világháború közt is dolgoztak, sőt kivételesen napjainkig is működnek. Az ország keleti részein és kivált Erdélyben azonban a takácsmunkák kevéssé terjedtek el a falusi lakosság körében és sokfelé a szedettes hím sem jelent meg, ill. csak napjainkban tűnik föl, mint pl. Kalotaszegen, Széken. Készítőik szerint lehetnek: takácsszőttesek, dunántúli takácsszőttesek, a paraszti vászonmunkák közül ( parasztszőttesek),baranyai szőttesek sárközi szőttesek, palóc szőttesek, bodrogközi szőttesek, kalotaszegi szőttesek, széki szőttesek, bukovinai székely szőttesek és csángó szőttesek. Mintás gyapjút is szőttek.


   Felvétel a kedvencek közé vagy megosztás másokkal/Bookmark or share this page