Képaláírás: Galambdúc-Sóstói Múzeumfalu, Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdő

Ismertető szöveg: Sóstói Múzeumfalu, Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdő A múzeum a megye jellegzetes tájait, a nyírség, a Rétköz, Szatmár és Bereg megye, a Nyíregyháza környéki bokortanyák építkezési szokásait, néphagyományiat mutatja be egy teres-utcás, középkori eredetű településforma keretében. galambászat a galambok tenyésztése, nevelése és idomítása. Galambok tartása a gazdasági udvarban a 20. sz.-ban a magyar nyelvterület nagy részén szokás volt, tömegben azonban elsősorban a D-Tiszántúlon leginkább tanyákon tartottak galambot. Az itteni parasztudvarok jellegzetes építménye a galambdúc. A galambászat szegedi parasztemberek egyik legszenvedélyesebb, sportszerű szórakozása. A galambászat kitenyésztett helyi fajtája az igénytelen megjelenésű, búbos fejű purszli (talán a német Purzel szóból), szakirodalmi nyelvén szegedi keringő. (Igen magasra fölrepül, 8-9 óra hosszat is fönnmarad a levegőben.) Egy-egy galambásznak 10-100 pár purszlija is van, gondosan neveli őket, tulajdonjegy nélkül is megismeri a magáét gyönyörködik röpülésükben, keringésükben, játékos bukfencezésükben. A levegőben kóválygó, falkájától elszakadt idegen kódorgó, őgyelgő galambot zsákmányul ejtik. Ennek több aprólékos módja van: lépezés, tőrözés, cserényezés, aláhajtás. A galambász a maga felhajtott galambjaival belevet másnak a levegőben közeledő falkájába. Ilyenkor a két galambsereg összeforog, vagyis elkeveredik egymással. Bizonytalan, hogy melyik falka kerekedik fölül, és ragadja magával a másikat, ill. abból egy-két galambot. - A halott galambász temetésére kedvenc galambjait zsákban kihozzák, és a koporsó sírba eresztése közben szabadon eresztik. (→ még: baromfitartás, → fedeles kapu) - Irod. Bálint Sándor: A szegedi galambászat (Néprajzi Közl., 1956). A Nyíregyháza központjától 4 kilométerre fekvő kedvelt fürdő- és kirándulóhely, Sóstófürdő egyik legnépszerűbb nevezetessége a Sóstói Múzeumfalu, amely a Felső-Tisza-vidék hajdani sokszínű népi építkezését őrzi az utókor számára. A múzeumfalu a mai Szabolcs-Szatmár-Bereg megye földrajzi és néprajzi tájegységeinek megfelelő csoportosításban egy valóságos falu kicsinyített másaként mutatja be a vidék néprajzi sajátosságait. Szatmár, Bereg, Rétköz, Nyírség és a nyíri Mezőség 19. század végi szegény- és középparaszti, valamint kisnemesi lakóházai, gazdasági épületei, jellegzetes lakberendezési hagyományai, használati és dísztárgyai hiteles képet nyújtanak a parasztság egykori életformájáról. A régi faluképet idézik fel a múzeumi falu központjában látható közösségi épületek is: az iskola, a református templom, a harangláb, a parókia, a tűzoltószer-tár, a szatócsbolt és kocsma. Olyan kuriózumok is helyet kaptak a múzeum területén, mint a hajdani kismesterségeket bemutató műhelysor, a kovácsműhely és a borbélyüzlet, a faluvégi cigánykunyhók épületegyüttese, vagy a Nyíregyháza környékére betelepült szlovák népességet reprezentáló tirpák tanya. Legutoljára a nyírségi kisnemesi porta, egy szárazmalom és egy fejfás temető telepítése fejeződött be, s ezekkel vált teljessé a falukép. Az épületek mellett a tájjellegű gyümölcsfák, veteményeskertek és kultúrnövények, a házak előtt pompázó virágoskertek egy 19. századi falu hamisítatlan hangulatát varázsolják a látogatók elé.