Képaláírás: Kerepesi temető: 24-1-16 [szobrász: Andrássy Kurta János, 2005]

Ismertető szöveg: Szabó Dezső író, kritikus, publicista. Kolozsvári protestáns kistisztviselő-család fia. A budapesti bölcsészettudományi karon magyar-francia szaktárgyakból tanári diplomát szerzett mint Eötvös-kollégista. Egyetemi évei alatt főleg magyar és finnugor nyelvészettel s francia irodalommal foglalkozott. 1905 - 1906-ban egy évet Párizsban töltött. Hazatérése után gimnáziumi tanárként különböző városokban működött: Székesfehérvárt (1907 - 1908), Nagyváradon (1908), Székelyudvarhelyen (1909 - 1911). Publicisztikai működését Székesfehérvárt kezdte egy antiszemita cikksorozattal. Pár év múlva, Székelyudvarhelyen Ady lelkes propagátora. Részt vett a tanári bérmozgalmakban. Éveken át a Nyugat és a Huszadik Század munkatársa, ahol m. és francia irodalmi tárgyú esszékkel jelentkezett. Első novellái is a Nyugatban jelentek meg. Az individualizmus csődje c. tanulmánya körül támadt vita miatt csakhamar szakított az említett folyóiratokkal. 1913-ban Sümegre helyezték, 1914-ben Ungvárra, mindkét ízben fegyelmi úton. 1918-ban Lőcsén volt tanár, innen került a forradalom alatt Budapestre. Az 1918-as "őszirózsás" forradalmat még örömmel üdvözölte, de a proletárdiktatúra idején vidékre "menekült". Legnagyobb hatású regényét, a még 1918-ban befejezett Az elsodort falut, a Horthy-korszak a maga igazolásának tekintette. Az 1920-as évek első felében ünnepelt író. Tanári állásáról lemondott és kizárólag írásaiból élt. 1920 - 1921-ben a Virradat vezércikkírója, 1921-ben a Nép munkatársa, 1923 jan.-jában Auróra címmel lapot indított; ez hamarosan Élet és Irodalom címmel jelent meg az év végéig. Regényein, publicisztikáján, előadásain "nevelődik" a 20-as évek egyetemi hallgatósága. Előadásainak hatása részint közéleti témáiban, részint Szabó szuggesztív szónoki tehetségében és nyelvi erejében gyökerezett. De később egyre inkább önmagát ismételte, társadalmi és politikai tanításai zsákutcába jutottak. A fiatal Szabó forradalmi megújulást sürgető kezdeményezései csakhamar romantikus parasztszemléletbe szűkültek; ő maga pedig valósággal beleveszett önimádatába és a pillanatnyi hatásra számító nagyotmondások s az öncélú retorika áradatába. Az 1920-as évek vége felé fajvédő eszméi mindinkább szembekerültek a német imperializmus magyarországi terjeszkedésével. Végül is szembefordult a Horthy-korszak vezetőivel és korábbi fegyvertársaival is, akiket pamfletszerű írásaiban élesen támadott (Kritikai Füzetek, 1929, majd pedig Ludas Mátyás Füzetek, 1934 - 1942). Utolsó éveiben önéletrajza (Életeim ) kötötte le minden idejét. Élesen szemben állott a német megszállás és a nyilasuralom terrorjával. A főváros ostroma alatt halt meg a légiriadók izgalmaitól és a pinceélet nélkülözéseitől tönkrement szervezettel. (Forrás: Magyar Életrajzi Lexikon)