Képaláírás: Kerepesi temető: 33/4-2-13

Ismertető szöveg: Makkai Sándor erdélyi református püspök, egyetemi tanár, író. Teológiai és filozófiai tanulmányai után Sárospatakon, 1918-tól a kolozsvári teológián tanított, 1922-től az erdélyi református egyházkerület püspökhelyettese, 1926-tól püspöke. Mint püspök sokat tett az erdélyi magyarság tanügyi, kulturális és irodalmi szintjének megtartásáért, felemeléséért. A román szenátus tagjaként harcolt az erdélyi magyarság politikai jogainak védelmében. A kisebbségi küzdelmekbe belefáradva hagyta el Erdélyt és 1936-tól Debrecenben egyetemi tanár. Számos irodalmi bírálatot, vallási, etikai, pedagógiai, filozófiai tárgyú cikket, tanulmányt írt, s kiterjedt szépirodalmi tevékenységet folytatott főleg történelmi regényeivel vált ismertté. Az 1920-as évek Ady-vitájában - költészetét több vonatkozásban félremagyarázva ugyan de Ady mellett foglalt állást. (Forrás: Magyar Életrajzi Lexikon)

Makkai László történész, református teológiai akadémiai tanár, az MTA tagja (l. 1985, r. 1987). Makkai Domokos unokája, Makkai Sándor fia. Felsőfokú tanulmányait a kolozsvári református kollégiumban, a kolozsvári tudományegyetemen és a budapesti tudományegyetemen végezte. 1936-ban költözött Budapestre és szerzett bölcsészdoktori oklevelet a budapesti tudományegyetemen. 1936-40-ben az Országos Széchényi Könyvtár, 1940-41-ben a Miniszterelnökség tisztviselője. 1941-45-ben Kolozsvárott az Erdélyi Tudományos Intézet tanára. 1942-ben magántanári képesítést szerzett a "Román történelem, különös tekintettel balkáni és magyar kapcsolataira" c. tárgykörből a kolozsvári tudományegyetemen. 1940-44-ben a Magyar Kulturális Egyesületek Országos Szövetségének titkára, ill. t. titkára. 1945-49-ben a Kelet-európai Tudományos Intézet munkatársa. 1946-ban a "Kelet-európai társadalomtörténet" c. tárgykörből magántanári képesítést szerzett a budapesti tudományegyetemen. 1949-től az MTA Történettudományi Intézet tudományos munkatársa, 1961-től főmunkatársa, 1976-tól tudományos tanácsadója. 1955-ben a történettudomány kandidátusa, 1970-ben doktora lett. 1971-től a Debreceni Református Teológiai Akadémián az egyháztörténet tanára, 1974-től az Országos Református Gyűjteményi Tanács elnöke. 1964-84 között a Világtörténet c. folyóirat főszerkesztője. 1977-től a Confessio c. folyóirat szerkesztő bizottságának ügyvezető elnöke. 1982-87-ben a Magyar Történelmi Társaság elnöke. Munkásságának első szakaszában főként Erdély közép- és újkori történetével, a magyar-román történelmi kapcsolatokkal foglalkozott. 1949 után kezdetben 16-17. századi eszme- és társadalomtörténet, majd a 17. századi gazdaságtörténet és parasztmozgalmak, az anyagi kultúra és termelőerők fejlődésének vizsgálata és a protestáns egyháztörténet, valamint a művelődéstörténet került kutatásainak középpontjába. Jelentős eredményeket ért el a 17. századi angol-magyar történeti kapcsolatok és Bethlen Gábor korának feltárásában. (Forrás: Magyar Életrajzi Lexikon)