Képaláírás: Kerepesi temető: Mm. J. 13

Ismertető szöveg: Lukács György zsidó származású filozófus, esztéta, egyetemi tanár, marxista gondolkodó, kommunista politikus. 1948-tól a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) tagja. Apja, Lukács (Löwinger) József, a Magyar Általános Hitelbank igazgatója volt, aki 1899-ben nemességet kapott "szegedi" előnévvel. Lukács György jogot tanult Budapesten. 1906-ban doktorált. 1906-1907-ben Berlinben tanult. 1904-ben Bánóczi Lászlóval, Benedek Marcellel és Hevesi Sándorral megalakította a Thália Társaságot. Alapító tagja volt a Vasárnapi Körnek (Balázs Béla, Fülep Lajos, Hauser Arnold, Mannheim Károly, Ritoók Emma, Tolnay Károly), és a Galilei körnek is. Publikált a Nyugatban, a Huszadik Században és másutt. 1910-ben jelent meg első könyve, a Lélek és formák címmel. 1911-ig Berlinben, 1912-1917 között Heidelbergben élt. 1917-től részt vett a Vasárnapi Kör és a Szellemi Tudományok Szabadiskolájának munkájában. 1915 őszén nem fegyveres szolgálatba került, 1916-ban fölmentették. A háború megerősítette benne a kapitalizmus elutasítását, a forradalomban látta a kiutat. 1918 végén belépett a Kommunisták Magyarországi Pártjába (KMP). 1919-ben, a Magyarországi Tanácsköztársaság idején helyettes közoktatásügyi népbiztos, április 3-ától a Forradalmi Kormányzótanács népbiztosa, május-júniusban pedig a Vörös Hadsereg politikai biztosa volt; e tisztségében a tiszafüredi vereség után Poroszlón tizedeléskor nyolc embert főbe lövetett. A vörösterror támogatói közé tartozott. A bukás után egy ideig bujkált, majd Bécsbe menekült, ahol a bécsi Ideiglenes KB tagja lett. 1920-tól az MKP Bécsben működő Ideiglenes Központi Bizottságának a tagja. 1921-ben Landler Jenővel együtt kilépett a KB-ból. 1921-ben részt vett a Komintern III. kongresszusán Moszkvában. 1924-ben "jobboldali revizionistának" bélyegezték. 1926-tól ismét KB-tag. A Marx-Engels-Lenin Intézet munkatársa lett mint tudományos kutató. 1941. június 29-én az NKVD letartóztatta, majd végén Taskentbe telepítették. 1945 augusztusában érkezett Budapestre. 1949-ben országgyűlési képviselő lett, amelyről 1951-ben lemondott, de 1953-tól ismét képviselő. 1945-től egyetemi tanár. 1948-tól a Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti, majd rendes tagja. 1949-50-ben került sor az ún. Lukács-vitára, aminek középpontjában Lukács demokráciafelfogása állt. A támadások hatására nyilvános önkritikára kényszerült. Visszaemlékezésében Nagy Imrét "programnélkülisége" miatt hibáztatta. 1956 tavaszán előadást tartott a Petőfi Körben. 1956. október 26-án népművelési miniszternek nevezték ki a második Nagy Imre-kormányban. Részt vett az MSZMP Ideiglenes Szervezőbizottságának a munkájában. November 4-én a jugoszláv nagykövetségre menekült, majd azt november 18-án elhagyta. A szovjet hatóságok letartóztatták, és Romániába vitették. 1957. április 11-én hazatérhetett. 1965-ig belső emigrációban élt, és csak Nyugat-Európában publikált. 1967-től tagja lett az MSZMP-nek, amely a párttagságát viszamenőlegesen ismerte el. 1968-ban a sztálinizmus igazi alternatívájának a "szocialista demokráciát" nevezte. (Forrás: Wikipédia)