Képaláírás: Kerepesi temető: J. 268

Ismertető szöveg: Jendrassik Ernő bel- és ideggyógyász, egyetemi tanár, az MTA tagja (l. 1898, r. 1918). Jendrassik Jenő fia. 1880-ban szerezte orvosi oklevelét a budapesti egyetemen. Külföldi tanulmányútjai során (1883: Lipcse és München, 1884: Bécs) 1885-ben Párizsban Charcot mellett képezte ideggyógyászatban magát. Európának jóformán minden nevezetesebb orvosi intézetét meglátogatta. 1887-ben az idegkórtan magántanára, 1893-tól az idegkórtan ny. r. tanára, 1908-21-ben a belgyógyászat ny. r. tanára a budapesti egyetemen. A IV. belklinika igazgatója. Bevezette a heredo-degeneratio fogalmát, az öröklődő idegbántalmakat az idegrendszer elfajulásos állapotára vezette vissza. Az agykéregre vonatkozó vizsgálatai alapján alkalmazta a róla elnevezett műfogást a térdreflex kiváltásánál. Tanulmányozta a tábeszes izomhipotóniát, az izomdisztrófiát, a reflexek élettanát, a normális és kóros járás mechanikáját. Kimutatta az arcideg szerepét a könnyelválasztásban. Jelentősek a hipnózisra, hisztériára, neuraszténiára vonatkozó kutatásai. Fizikai mechanizmussal magyarázta a gondolkodást. A Basedow-kór végső okát az idegrendszer megbetegedésében kereste. Bevezette a kalomelnek mint diuretikumnak alkalmazását. Jelentős tevékenységet fejtett ki az orvosi műnyelv magyarossá tétele érdekében. Nyelvészeti munkássága során az igehasználat módjaival foglalkozott. Emlékezetére a Budapesti Orvostudományi Egyetem az 1960-ban alapított, évenként kiosztásra kerülő Jendrassik Ernő-emlékéremmel jutalmazza az orvostudomány bármely ágából származó, önálló kutatáson alapuló munka szerzőjét. (Forrás: Magyar Életrajzi Lexikon)

Jendrassik Jenő (fiziológus, egyetemi tanár, az MTA tagja (l. 1863, r. 1880). Jendrassik Ernő apja. A bölcsészdoktori oklevél elnyerése után 1847-től Bécsben végezte orvosi tanulmányait, ahol 1853-ban orvosi oklevelet nyert. Két évig dolgozott a bécsi közkórházban műtőnövendékként, majd Erdélyben koleraorvos. A továbbiakban Brücke és Ludwig élettani intézeteiben képezte tovább magát. 1857-ben Kolozsvárott az orvos-sebészi tanintézetben az elméleti orvostan tanára. 1860-tól haláláig az élettan ny. r. tanára a pesti egyetemen. 1884-85-ben rektor. Tervei szerint épült fel a budapesti élettani intézet, amely akkor a legkorszerűbbek közé tartozott. Az orvosi fizika első hazai művelője. Jelentősek a bordaközi izmok működésére, a szemmozgások mérésére vonatkozó tanulmányai. Több élettani regisztráló készüléket szerkesztett. Az izomműködést elektromos és mágneses folyamatokra vezette vissza. Az izomelektromosság számos jelenségét írta le, a kérdésnek elismert kutatója volt. Nagy szerepe volt az Országos Közegészségügyi Tanács megszervezésében. (Forrás: Magyar Életrajzi Lexikon)