Normál kép: farkasreti_bartok_b.jpg   Méret: x Színmélység: Felbontás: ismeretlen
Nagy kép: farkasreti_bartok_b_nagykep.jpg   Méret: x Színmélység: Felbontás: ismeretlen
Kattintson az új ablakban való nagyításhoz! 
Click to enlarge it in a new window!

Képaláírás: Farkasréti temető: 60/1-főút-9/12 [szobrász: Borsos Miklós]

Ismertető szöveg: Bartók Béla zeneszerző, zongoraművész és zenetudós, az MTA tagja (l. 1935, r. 1945). Apja Bartók Béla földművesiskolai igazgató, anyja Voit Paula, zongorista és pedagógus. 1892-1896 között Erkel Lászlónál, a neves magyar operakomponista fiánál tanult zongorát és elméletet Pozsonyban. 1899-ben felvételt nyert a budapesti Zeneakadémiára Thomán István zongora- és Koessler János zeneszerzés osztályába. Tanulmányait kitűnő eredménnyel fejezte be 1903-ban, és még ugyanezen év folyamán más nagyobb városokban (Pozsony, Bécs, Berlin) is bemutatkozott mint zongorista. Zeneszerzői munkásságát Brahms zenei örökségének jegyében kezdte meg, a század elején pedig R. Strauss lett döntő hatással fejlődésére. Korai korszakának legfőbb művei (Kossuth-szimfónia, 1903; I. Szvit, 1905) közvetlen folytatását jelentik a 19. századi magyar romantikus muzsikának, nemzeti hangvételüknek a verbunkos és a népies műdalirodalom a forrása. A döntő fordulatot az 1905-06-os esztendők hozták meg zeneszerzői pályáján: figyelme ráirányul a népzenére. 1906-ban, Kodály baráti segítségével és tanácsaival megkezdte módszeres gyűjtőmunkáját. Mintegy jó évtizeden keresztül bejárta az ország legkülönbözőbb vidékeit (főképp Erdélyt), hamarosan pedig kiterjesztette munkásságát más népek zenekultúrájára is. 1906-09 között több ízben kutatott szlovák nyelvterületen, 1909 után - amíg a háború meg nem akadályozta munkájában - Romániában gyűjtött. 1913-ban Észak-Afrikában (Biskra) az arab népzenét tanulmányozta. A népi-nemzeti zenei forrásra támaszkodva, Kodállyal karöltve alkotják meg az új m. zenei stílust, egyben egyéni zenei nyelvüket. 1906-ban adták ki közös népdalfeldolgozás-gyűjteményüket (Magyar népdalok), 1910-ben két egymást követő koncerten mutatták be több más művük között egy-egy vonósnégyesüket a később világhírűvé vált Waldbauer-kvartett tolmácsolásában. A fogadtatás ellenséges, vagy legfeljebb közönyös volt. A közönség megnyerésére, műveik hitelesebb tolmácsolása érdekében 1911-ben több fiatal muzsikussal együtt létrehozták az Új Magyar Zeneegyesületet, amely azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Bartók ezt követően visszavonult a nyilvánosságtól. A válságból a kiutat csak a Balázs Béla szövegére komponált táncjátékának (A fából faragott királyfi, 1914-16) és operájának (A kékszakállú herceg vára, 1911) 1917-es, ill. 1918-as bemutatója, melegebb fogadtatása hozta meg. 1919-re befejezte harmadik, egyben utolsó színpadi művét, A csodálatos mandarint Lengyel Menyhért szövegkönyvére. A Tanácsköztársaság idején Kodállyal együtt a zenei direktóriumban működött. Az I. világháborút követő évtized sorozatos külföldi hangversenyutak jegyében telik el. 1920-ban Berlinben vendégszerepelt, 1922-ben Angliában és Párizsban, majd Hollandiában, 1925-ben pedig Olaszországban. Az 1928-as év első hónapjait az USA-ban töltötte, és még ugyanezen év végén az Szovjetúnióba utazott hangversenyezni. Világszerte elismertté és megbecsültté vált mint előadóművész és mint komponista. Ezenközben idehaza 1923-ban megbízást kapott Budapest székesfőváros fennállásának 50. évfordulója alkalmából ünnepi zenemű komponálására. Így született meg a Táncszvit, amelyet a nov. 19-i ünnepi hangversenyen mutattak be Kodály Psalmus Hungaricusával együtt. E kis epizódtól eltekintve a hivatalos vélemény Bartókkal szemben egyre ellenségesebb. Az erősödő soviniszta szélsőjobboldali körök gyakran támadták a környező népek (szlovák, román) iránti szimpátiájáért. Emberi-világnézeti nagyságának legfényesebb megnyilatkozása, hogy a két világháború közötti szélsőséges nacionalista légkörben meg tudta őrizni tiszta magyarságát, amely nemzeti érzéseit nem más népek rovására táplálta, hanem a "népek testvérré válásának eszméjét" hirdette. Ennek az eszmének a jegyében komponálta meg 1930-ban Cantata profanáját, de közvetve v. közvetlenül egész életművét áthatja ez a vezérgondolat. - Folklorisztikai szempontból az 1920-30-as évek a már korábban összegyűjtött hatalmas népdalkincs tudományos feldolgozását, értékelését jelentették munkásságában. 1921-ben fejezte be első összefoglaló jellegű tanulmányát, A magyar népdal c.-t (megjelent 1924-ben). 1932-ben arab zenei kongresszuson vett részt Kairóban. 1934-ben - miután 27 éven át tanára volt - megvált a Zeneakadémiától, és az MTA-n dolgozott tovább a magyar népzene sajtó alá rendezésén. 1936-ban ment utoljára gyűjtőútra Törökországba. Tanulmánya: a Népzenénk és a szomszéd népek népzenéje (1934) - ha néhány pontján már túlhaladott is - mindmáig imponáló kezdeményezés maradt az összehasonlító népzenetudomány területén. - Alkotó művészete az 1926 és a II. világháború közti időszakban ért el delelőjére. A szerkesztés fegyelmezettsége, a klasszikus formai egyensúly és a magasrendű művészi mondanivaló összhangja e korszak műveiben jut el a legteljesebb megvalósulásig. Legfőbb állomásai: három vonósnégyes (III-V.), az I. és II. zongoraverseny (1926; 1930-31), a Zene húroshangszerekre, ütőkre és celestára (1936), a Szonáta két zongorára és ütőhangszerekre (1937) és a II. hegedűverseny (1937-38). - A fasizmus növekvő térhódítása tiltakozásra és ellenakciókra késztette őt is, Kodályt is. Bartók megtiltotta művei megszólaltatását a német és olasz rádiókban, majd fokozatosan felszámolta német zenei kapcsolatait. A háború kitörése egyre jobban érlelte benne az emigráció gondolatát, végül 1940-ben feleségével (Pásztory Ditta, 1923-ban kötöttek házasságot) együtt az USA-ban telepedett le. Amerikai évei állandó és egyre súlyosbodó betegeskedés közepette teltek el. 1943-ban Kuszevickij, a Bostoni Szimfonikusok karnagyának felkérésére megírta a Concertót, amelyet a következő évben mutattak be. Személyes ismeretséget kötött Yehudi Menuhinnal, az ő számára írta 1944-ben Hegedű-szólószonátáját. 1945-ben, élete utolsó évében Brácsaversenyén dolgozott, azonban már nem tudta befejezni. Az elkészült vázlatok alapján Serly Tibor állította össze és hangszerelte meg a művet. Bartók életműve mind a magyar, mind az egyetemes zenetörténet szempontjából korszakalkotó jelentőségű. A kelet-európai népek, de elsősorban a magyarság népzenéjében megtalálta azt a tiszta és nemes forrást, amelyből táplálkozva megújíthatta és világszínvonalra emelhette zenekultúránkat. Liszt muzsikájában saját zenei elképzeléseinek és törekvéseinek legfőbb előzményét fedezte fel. Századunk sokágú művészeti (zenei) irányzataira szünet nélküli érzékenységgel reagált, eltanult kifejezési eszközöket anélkül, hogy azok bármilyen egyoldalúság felé torzították volna el művészetét. A 20. század első felének ellentmondásai, útvesztői, buktatói között a zenevilág területén neki sikerült a legteljesebb, legegyértelműbb megoldást megtalálnia és kiharcolnia mind eszmei, mind művészi tekintetben. (Forrás: Magyar Életrajzi Lexikon)


   Felvétel a kedvencek közé vagy megosztás másokkal/Bookmark or share this page