Képaláírás: Farkasréti temető: 6/2-1-110

Ismertető szöveg: Benda Kálmán Széchenyi-díjas magyar történész, levéltáros, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. Az 1930-as években iratkozott be a Pázmány Péter Tudományegyetem (PPTE) történelem-földrajz szakára, ahol 1937-ben szerzett tanári és bölcsészdoktori oklevelet. Egyetemi tanulmányai alatt az Eötvös Kollégium tagja volt. 1937-1938-ban Bécsben, Berlinban és Párizsban tanult ösztöndíjasként. 1936 és 1938 között a PPTE Magyar Történeti Intézete, illetve Újkori Egyetemes Történetei Intézete munkatársa volt kutatási ösztöndíjasként. 1938-ban a Tatai Népfőiskola igazgatójává nevezték ki, ahol négy évet töltött. Eközben a budapesti Református Gimnázium óraadó tanára, illetve a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium segédfogalmazója volt. 1942 és 1945 között a Teleki Pál Tudományos Intézetnél dolgozott tudományos munkatársként. A második világháború után a Történettudományi Intézetté átnevezett kutatóhely igazgatóhelyettese volt 1947-ig. Eközben 1945 és 1949 között a PPTE-n a török kori magyar történelmet oktatott. 1947 és 1949 között a Kelet-európai Tudományos Intézet helyettes igazgatója volt, amikor állásából politikai okokból elbocsátották. Ezután alkalmi munkákból élt, majd 1950-től a Dunamelléki Református Egyházkerület levéltárosaként dolgozott. 1957 után rövid ideig az MTA Történettudományi Intézetének igazgatóhelyettese, majd 1958 és 1983 között munkatársa, majd főmunkatársa volt. 1983-ban osztályvezetővé nevezték ki, 1985 és 1987 között tudományos tanácsadói megbízást kapott, majd nyugállományba vonult, de tanácsadóként továbbra is részt vett az intézet munkájában. 1961-ben védte meg a történettudományok kandidátusi, 1979-ben akadémiai doktori értekezését. Az MTA Történettudományi Bizottságának lett tagja. 1990-ben megválasztották a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1991-ben pedig rendes tagjává. 1980-ban átvette a Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Gyűjteményét vezette. Részt vett a História című tudományos szakfolyóirat szerkesztőbizottságának munkájában. 1975 és 1977 között a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola tanára volt. 1984-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetemre címzetes egyetemi tanári címet kapott. Fő kutatási területe az újkori magyar művelődés- és politikatörténet volt, valamint sokat foglalkozott az Erdélyi Fejedelemség történetével is. (Forrás: Wikipédia)