Normál kép: farkasreti_cserhati_zs.jpg   Méret: 770x1026 Színmélység: 24bit Felbontás: ismeretlen
Nagy kép: farkasreti_cserhati_zs_nagykep.jpg   Méret: 1200x1600 Színmélység: 24bit Felbontás: ismeretlen
Kattintson az új ablakban való nagyításhoz! 
Click to enlarge it in a new window!

Képaláírás: Farkasréti temető: 60/4-3-6

Ismertető szöveg: Cserháti Zsuzsa a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjével kitüntetett magyar énekesnő. Cserhátit mint a 2. popgeneráció egyéniségét tartják számon, sokak szerint a hazai poptörténet egyik legjobb "női torka" volt az övé. A '70-es évek egyik legtöbbet foglalkoztatott énekesnője volt, a '80-as években háttérbe került, majd mintegy másfél évtizedes kihagyás után 1996-tól Magyarország legnagyobb sikerű visszatérését mondhatta magáénak. 10 évig tanult klasszikus balettet, majd 1965-ben kezdett el énekelni, pályája azonban csak az 1972-es Táncdalfesztivál után kezdett felívelni (Nem volt ő festő című dal). 1967-1968 között a Rangers, majd a Thomastic együttessel turnézott. Legnagyobb slágere Édes kisfiam című szám amelynek a magyar szövegét eredetileg Kovács Katinak írta Bradányi Iván, de az énekesnő lemondott róla Zsuzsa részére, mivel neki akkor nagyobb szüksége volt rá. 1978-ban megnyerte a Tessék választani! versenyt az Én leszek című dallal. A 80-as években eltűnt a zenei közéletből, egy televíziós interjúban ennek okát a szakmai féltékenységben vélte fölfedezni, ami körülvette őt. Azonban továbbra is énekelt: külföldön és belföldön egyaránt fellépett, a budapesti Moulin Rouge vezető énekese volt. 14 éven át énekelt éjszakánként, magánéleti és szakmai válságai következtében jelentős túlsúlyt szedett fel, majd - átmenetileg - teljesen eltűnt a színpadról. 1996-ban fedezték fel újra, Hamu és gyémánt című albumával óriási sikert aratott: boldogan vállalt újra fellépéseket, 1999-ben orvosai segítségével lefogyott. Halála előtt ismét depresszióssá vált, orvosai szerint azonban természetes halállal halt meg: egy ér megrepedése miatt percek alatt elvérzett. (Forrás: Wikipédia)


   Felvétel a kedvencek közé vagy megosztás másokkal/Bookmark or share this page