Normál kép: farkasreti_czinege_l.jpg   Méret: 770x1026 Színmélység: 24bit Felbontás: ismeretlen
Nagy kép: farkasreti_czinege_l_nagykep.jpg   Méret: 1200x1600 Színmélység: 24bit Felbontás: ismeretlen
Kattintson az új ablakban való nagyításhoz! 
Click to enlarge it in a new window!

Képaláírás: Farkasréti temető: 1-2-251

Ismertető szöveg: Czinege Lajos hadseregtábornok kommunista pártfunkcionárius, 1960-84 között a Magyar Népköztársaság honvédelmi minisztere, 1984-87 között a Minisztertanács elnökhelyettese. A második világháború és a rendszerváltás közötti kommunista önkényuralmi időszak egyik meghatározó karaktere volt. Karcagon született édesapja mezőgazdasági munkás volt és gyermekkorától ő is mezőgazdasági munkásként kezdett dolgozni, majd az elemi iskola elvégzése után kovácsnak tanult. Később bírálói ezért példálóztak azzal, hogy "disznópásztorból is lehet honvédelmi miniszter." A második világháborúban és a magyarországi harcokban nem vett részt, egy tanyán bujkálva élte meg a szovjet inváziót. A harcokat követően a jó kiállású, sportot kedvelő fiú hamar kapcsolatba került a munkásmozgalommal, hiszen 1944 őszétől a Vasas Szakszervezetnek és 1945-től az MKP-nak lett a tagja. 1946-ban önkéntes műszaki katonaként teljesített katonai szolgálatot, és itt elkezdődött a magasba ívelő politikai-katonai karrierje. 1947-ben az MKP karcagi titkárának nevezték ki. A két hónapos "gyorstalpaló" pártiskola elvégzése után 1948-tól a Magyar Dolgozók Pártja Szolnok megyei szerveiben dolgozott. Az MKP karcagi városi titkára, a megyei pártbizottság agitációs-propaganda, majd szervező titkára. 1950-1951-ben a Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat művezetője, majd igazgatóhelyettese. Legmagasabb beosztásában az MDP Szolnok Megyei Végrehajtó Bizottságának osztályvezetőjeként dolgozott. 1952-ben Budapestre, a Honvédelmi Minisztériumba rendelték, ahol a HM tüzércsapatok politikai osztályának vezetője lett alezredes rendfokozatban. Elvégezte a három éves Sztálin Politikai Akadémiát. Az 1956-os forradalom leverésében aktívan részt vett. 1956. október 26-ától tagja volt az MDP Katonai Bizottságának, amelyet a fegyveres felkelés leverésére irányuló próbálkozások koordinálására hoztak létre. A munkásőrség megalakításában tevékenyen részt vett. 1956 után a Kádár-korszak meghatározó politikai vezetőjévé vált. 1957 és 1960 között az MSZMP Szolnok megyei első titkára. 1958. november 16. és 1967. január 28. között országgyűlési képviselő, a Hazafias Népfront Szolnok megyei listájáról jutott be a törvényhozásba. Az Elnöki Tanács 1960. május 17-ei hatállyal kinevezte honvédelmi miniszterré, és egyúttal - abban a korban nem egyedülálló módon - tartalékos alezredesből rögtön altábornaggyá léptetik elő. E tisztségben egészen 1984-ig tevékenykedhetett. 1968 augusztusában az ő hivatali ideje alatt történt a Csehszlovákiába történő bevonulás. Meghatározó szerepet játszott a Varsói Szerződés különböző fórumain, és ellenezte az 1981-82-es lengyelországi eseményekre válaszként tervezett szovjet intervenciót. A politikai vezetésben is kiemelt szerepet játszott, mint a Központi Bizottság tagja (1959-88) és a Politikai Bizottság póttagja (1961-70), viszont a Varsói Szerződés egyetlen olyan honvédelmi minisztere volt, aki nem lett a Politikai Bizottság rendes tagja. A Magyar Néphadsereg az ő vezetése alatt érte el fejlesztésének legmagasabb fokát. Több máig is tartó privilégiumot köszönhetnek neki a katonák, azonban botrányok is fűződnek a nevéhez. Czinege Lajos hivatali időszakáról és az akkori katonai vezetés visszásságairól készült Bokor Imre: "Kiskirályok mundérban" című könyve. A könyv érdekessége, hogy az abban foglaltak kivizsgálására külön OGY határozat született. Miután a Honvédelmi Minisztériumtól megvált, 1984-87 között a minisztertanács elnökhelyettesi pozícióját töltötte be. A rendszerváltás után nem politizált, 1989-ben Németh Miklós jelentette be azt is, hogy lemondott hadseregtábornoki rangjáról. Nyugdíjba vonulását követően a sajtóban nevét fia Czinege József (Dodi) vállalkozó kapcsán emlegették újra, amikor 1993-ban napvilágot látott, hogy Boross Péter miniszterelnök Gábor nevű fiával közösen alapították meg a Bross Holding Részvénytársaságot. A vállalkozásra a délszláv háború fegyverkereskedelemében történő részvétele miatt irányult a sajtó kitüntetett figyelme. Czinege nyugdíjas évei alatt leányfalui házában élt egészen 1998-ban bekövetkezett haláláig. Kedvenc időtöltése volt a vadászat és rendszeresen megfordult Kaszópusztán. A világhírű vadállománnyal rendelkező területen miniszteri hivatali ideje alatt a Honvédelmi Minisztérium jelentős infrastrukturális fejlesztéseket hajtott végre. (Forrás: Wikipédia)


   Felvétel a kedvencek közé vagy megosztás másokkal/Bookmark or share this page