Képaláírás: Farkasréti temető: 6/1-1-33

Ismertető szöveg: Egyed László geofizikus, egyetemi tanár, az MTA tagja (l. 1960, r. 1970), Kossuth-díjas (1957). Matematika-fizika szakos tanári és matematikából doktori oklevelet a budapesti tudományegyetemen szerzett. Utána az egyetem matematikai tanszékén tanársegéd (1938-42), ezzel egyidejűleg kezdte meg munkáját a Magyar-Amerikai Olajipari Rt. (MAORT) geofizikai osztályán (1940-1950). 1947-ben a budapesti tudományegyetemen magántanári képesítést nyert, 1952-ben a kandidátusi, 1958-ban a tudományok doktora fokozatot szerezte meg. Egerváry Jenő utódaként a bp.-i áll. felsőipariskolában matematikát tanított (1942-50). 1949-ben megbízták a geofizikai tanszék megszervezésével, 1951-ben ugyanott docens, 1956-ban tanszékvezető egyetemi tanár. Mint matematikus főként halmazelmélettel foglalkozott. Geofizikusi pályája a gravitációs és földmágneses mérések eredményeinek korszerű értékelésére vonatkozó kutatásokkal indult. Tanulmányaiban 1953-tól elsősorban a Föld tágulására vonatkozó elméletét ismertette. A tágulás mértékét több, egymástól független módszerrel határozta meg és eredményül ugyanazt a nagyságrendet kapta. Tanszékén indult meg Magyarországon a Föld fizikájának szervezett kutatása. Létrehozta az új, korszerű szeizmológiai obszervatóriumok hálózatát, megindította a hazai paleomágneses kutatásokat, továbbá a gravitációs állandó újabb meghatározására irányuló vizsgálatokat. 1966-tól haláláig a budapesti tudományegyetem természettudományi karának dékánja. Az Űrkutatási Kormánybizottság tagja, ezen belül a Fizikai Munkabizottság elnöke, a Nemzetközi Űrkutatási Bizottság (COSPAR) héttagú elnöksége tagja, a Nemzetközi Geodéziai és Geofizikai Unió magyar bizottságának titkára volt, tagja továbbá több nemzetközi geofizikai társaságnak és szervezetnek. A Magy. Geofizikusok Egyesületének egyik alapítója és társelnöke. A Nemzetközi Geofizikai Év és az azt követő nemzetközi geofizikai együttműködés hazai szervezője és irányítója volt. 1967. aug.-tól egy évet Japánban töltött az UNESCO kiküldetésében. Értekezéseinek száma meghaladja a százat. Több népszerűsítő jellegű könyvet is írt, szerepelt a napi sajtóban, rádióban, televízióban. Az Eötvös Loránd-emlékérem tulajdonosa volt (1963). (Forrás: Magyar Életrajzi Lexikon)