Képaláírás: Farkasréti temető: 25/X-1-13/14 [szobrász: Borsos Miklós]

Ismertető szöveg: Ferencsik János karmester, Kossuth-díjas (1951, 1961), érdemes művész (1952), kiváló művész (1954), Bartók-Pásztory-díjas (1986). 10 éves korától Bodrogi Lajos kántor foglalkozott vele, az orgonajáték mellett a klasszikus összhangzattan rejtelmeibe is beavatta. Hegedűtanulmányait Hoppe István, az akkori Városi (ma Erkel) Színház koncertmestere irányította. Később Sugár Viktor felvette a Nemzeti Zenedébe. Lajtha László professzortól tanult zeneszerzést, Fleischer Antal karmester hangszerelésre és partitúraolvasásra tanította. 1925-ben érettségizett, 1927-ben végzett a Nemzeti Zenedében, s még abban az évben az Operaház fizetés nélküli korrepetitora lett. 1930-ban vezényelt először nyilvánosan (Rimszkij-Korszakon: Seherezádé, balett, bemutató előadás). 1930-31-ben a Bayreuthi Ünnepi Játékok korrepetitora, s ott volt Toscanini minden zenekari próbáján. Később több nyarat töltött Salzburgban, aktív zenei munkával. 1930-tól tanított a Nemzeti Zenedében, kezdetben énekeseket korrepetált, később átvette Fleischer Antaltól a karmesterképző irányítását. 1932-től hangversenyezett a Székesfővárosi Zenekarral; több mint hétszázszor dirigálta e zenekart, ill. utódját, az Állami Hangversenyzenekart. 1936-ban, Liszt Ferenc halálának 50. évfordulóján Bayreuthban, az Operaház együttese élén a Szent Erzsébet legendáját dirigálta, a következő évben Kölnben a Fideliót (Beethoven) vezényelte. 1938-tól már sokat vezényelt Bécsben és Budapesten is olyan szólistákkal, mint Bronislav Huberman és Szigeti József hegedűművész. 1940-ben Bartók Béla és Pásztory Ditta búcsúhangversenyét vezényelte a Zeneakadémián. 1942-ben a milanói Scalában dirigálta A csodálatos mandarint, három évvel megelőzve a budapesti előadást. A nyilas uralom alatt nem nyúlt a karmesteri pálcához. 1945. márc. 10-én és 11-én az Erzsébetvárosi Körben vezényelte a Székesfővárosi Zenekart, márc. 17-én és 18-án a bombasérült Zeneakadémián; mindegyik koncertjén szerepelt Bartók egy-egy műve. 1945-től a Rádiózenekar vezetője. 1945 dec.-ében vezényletével bemutatták Bartók Béla A csodálatos mandarin c. színpadi művét. 1946-ban Bécsben vezényelt, és az újjászervezett Székesfővárosi Zenekarral Prágában. 1948-tól 1950-ig állandó kapcsolatban állt a bécsi operatársulattal. Vezényelte a Lohengrint, az Aidát, a Traviatát, a Don Carlost, az Otellót, a Tannhäusert, a Don Giovannit, a Carment, a Figaro házasságát, a Turandotot, a Borisz Godunovot, a Bolygó hollandit, a Rigolettót stb. 1950-ben minden összeköttetése megszakadt a Nyugattal. Első nyugati útjára csak 1957-ben került sor. Ettől kezdve beutazta az egész világot: Afrika kivételével valamennyi földrészen járt. Kétévenként hosszan tartó körútra indult az Áll. Hangverseny Zenekarral az NSZK városaiba, Angliába, Ausztriába, Olaszországba, Svájcba; gyakran szerepeltek a Szovjetúnióban. Többször járt az USA-ban, Kanadában, Dél-Amerikában, Japánban és Ausztráliában. Művészi alkatához a bécsi klasszikusok álltak a legközelebb, és mindenek fölött a két legnagyobb modern magyar zeneszerző: Bartók és Kodály Zoltán. Az új muzsika befogadója és tolmácsolója volt. Bartók Béla, Kodály Zoltán, Weiner Leó, Lajtha László és Dohnányi Ernő mellett 28 kortárs m. szerző műveit mutatta be. Ő adta elő Ránki György Pomádé királyát, Janáček Katja Kabanováját, A. Berg Wozzeckjét, Britten Peter Grimesját, Humperdinck, Poldini, F. Schmidt, Rimszkij-Korszakov, Wolf-Ferrari, Siklós, Polgár műveit is. A zenekultúrának egyik legkimagaslóbb alakja, művészetét rendkívüli stílusbiztonság, a nemes előadói hagyományok továbbvitele jellemzi. Elévülhetetlen érdemeket szerzett a magyar zene nemzetközi propagálásával is. Neve fémjelzi (Klemperer mellett) a budapesti Operaház háború utáni működését. Lemezfelvételei külföldi kitüntetésekben részesültek. (Forrás: Magyar Életrajzi Lexikon)