Képaláírás: Farkasréti temető: 21/1-2-7 [szobrász: Sugár János, 1987]

Ismertető szöveg: Kálnoky László író, műfordító, Baumgarten-díjas (1947), József Attila-díjas (1963, 1972), Robert Graves-díjas (1970). Szülővárosában érettségizett 1930-ban, s a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem jogi karára iratkozott be. Tanulmányait másodévtől az Egri Jogakadémián folytatta, Pécseit szerzett államtudományi doktorátust 1935-ben, s köztisztviselő lett az egri városházán. Húszéves koráig szinte egész Ny-Európát bejárta. Ízlését Baudelaire, Verlaine és a Nyugat nagy nemzedékének költői alakították. Első verseskötete 1939-ben jelent meg (Az árnyak kertje, Bp.). A kötetről Weöres Sándor írt érzékeny bírálatot a Nyugatban. 1941-ban budapesti minisztériumi állást kapott. Súlyos tüdőbetegsége miatt két évet töltött szanatóriumban. Élményeiből fakadt a Szanatóriumi elégia (Magyar Csillag, 1943), Kemény Simon méltatta Az Újságban. 1945 után főelőadóként dolgozott a Belügyminisztériumban, majd ugyanitt könyvtáros. 1953-ban a minisztérium átszervezésekor elbocsátották. 1949-től majdnem egy évtizeden át csak fordításai jelenhettek meg, szinte teljesen kiesett az irodalmi köztudatból, egykötetes költőként tartották számon. 1954-1957 között a Szépirodalmi Könyvkiadó lektora volt, 1957-től szabadfoglalkozású író. 1939 és 1956 között írt költeményeinek egy részét megsemmisítette, az 1957-ben megjelent Lázas csillagon c. versválogatását szigorú öncenzúrának vetette alá. Az Élet és Irodalomban 1960-ban megjelent A kegyelet oltára c. szatírája botrányt kavart. Támadóihoz szóló válaszversét nem közölték. Újra elhallgatott, csak fordításai jelentek meg. A hatvanas évek végétől kezdődött lírájának nagy korszaka. A Letépett álarcok c. kötetében (1972) a kemény keserűség épp oly hitelesen szólal meg, mint az erkölcsi igényesség. A múltról, egri élményeiről írt egyes szám első személyben egy versciklusában (Egy magánzó emlékirataiból),amelyet a Kortárs közölt 1978. aug. és 1979. ápr. között. A ciklust önironikusan Homálynoki Szaniszló alakjában folytatta: Egy hiéna utóélete és más történetek (1982). Világirodalmi érdeklődésének tágassága bizonyosodott be kiváló műfordításaiban. A XV-től a XIX. századig fogta át a világirodalom kiemelkedő alkotásait. Közel harminc évig lakott a Krisztinavárosban (Mészáros u. 30. sz.) 1977-ben költözött az Őrmezei lakótelepre a Menyecske utcába. Egerben a Vitkovics-házban tiszteletére emlékkiállítás nyílt 1990. ápr. 24-én. (Forrás: Magyar Életrajzi Lexikon)