Normál kép: farkasreti_lengyel_b.jpg   Méret: 770x1026 Színmélység: 24bit Felbontás: ismeretlen
Nagy kép: farkasreti_lengyel_b_nagykep.jpg   Méret: 1200x1600 Színmélység: 24bit Felbontás: ismeretlen
Kattintson az új ablakban való nagyításhoz! 
Click to enlarge it in a new window!

Képaláírás: Farkasréti temető: 25 [szobrász: Gera Katalin, 2008]

Ismertető szöveg: Lengyel Balázs műkritikus, író. Középiskolai éveit előbb a Werbőczy, majd a fasori Evangélikus Gimnáziumban kezdte, s a Református Gimnáziumban érettségivel fejezte be 1936-ban. 1937-ben joghallgatóként belépett az Egyetemi Körbe. Az ebből alakult Márciusi Front munkájában is részt vett. Ekkor kötött ismeretséget és barátságot: Szabó Zoltánnal, Bibó Istvánnal és másokkal. 1940-ben a budapesti egyetem jogi karán szerzett diplomát. 1942-ben ismerkedett meg Nemes Nagy Ágnessel. 1942 őszétől katonai szolgálatot teljesített, hadműveleti területen volt. 1943-ban először Becsén, azután pedig a Muraközben, mint karpaszományos szakaszvezető, hadapród őrmester teljesített szolgálatot. 1945 januárjában, a főváros bevétele után orosz katonák a nyílt utcán elfogták és Gödöllőre vitték. Miután innen Debrecenbe vitték demokratikus katonának, ott leszerelt, és állást kért Erdei Ferenctől, a belügyminisztertől. 1945-től a Belügyminisztériumban, 1947-től a Vallás- és Közoktatási Minisztériumban dolgozott. 1946-1948 között az Újhold szerkesztője volt. A Római Magyar Akadémia ösztöndíjasa volt, 1949-től szabadfoglalkozású író. 1950-től alkalmi fordításokból, szerkesztésekből, ifjúsági irodalom írásából tartotta fenn magát; önálló művei, tanulmányai, esszéi, kötetei megjelenéséről szó sem lehetett. 1957-ben politikai fogoly néhány hétig. 1958-ban elvált Nemes Nagy Ágnestől, akivel azonban szellemi kapcsolata és barátsága annak haláláig megmaradt. 1962-től a Corvina szerkesztője, 1963-1981 között a Móra Könyvkiadó szerkesztője volt. 1971 áprilisában újból megnősült, második felesége Kerek Veronika volt. Több évtizedig élt a XII. kerületi Királyhágó utcában. Az 1970-es évek közepétől többször fölvetődött az Újhold valamilyen feltámasztása. 1976-1991 között a Móra Diákkönyvtár szerkesztője volt. 1984-ben a Jelenkor lehetőséget nyújtott Lengyel Balázsnak egy vendégszám megszerkesztésére. (Forrás: Wikipédia)


   Felvétel a kedvencek közé vagy megosztás másokkal/Bookmark or share this page