Képaláírás: Farkasréti temető: 35/I-1-47/48 [szobrász: Szabó Iván]

Ismertető szöveg: Maros Rudolf zeneszerző, főiskolai tanár, Erkel-díjas (1954, 1955, 1957), érdemes művész (1973), kiváló művész (1980). Tanulmányait a győri konzervatórium elvégzése (1937) után a budapesti Zeneművészeti Főiskolán folytatta Kodály Zoltánnál, Siklós Albertnél (zeneszerzés) és Temesváry Jánosnál (brácsa). 1949-ben Prágában Alois Hába mesterkurzusának hallgatója; 1959-ben több ízben a darmstadti Ferienkurse für neue Musik tanfolyamain tökéletesítette tudását. 1971-1972 között ösztöndíjjal Berlinben élt, 1971-75-ben a Modern Zene Nemzetközi Társ.-a (IGNM) elnökségi tagja volt. 1942-49-ben a pécsi konzervatórium tanára és igazgatója volt, 1949-től 1978-ig a budapesti Zeneművészeti Főiskola egyetemi tanára (fúvós kamarazene, zeneszerzés, zeneelmélet, hangszerelés); a Magyar Zeneművész Szövetség elnökségi tagja. Korai műveit a magyar népzene és Kodály Z. hatása jellemzi: az ötfokú diatonikus dallamvilág, a klasszikus vokál-polifónia stílusa és az egyszerű formai képlet. Az ötvenes évek végén radikálisan szakított addigi munkásságával. Kortárs zenei tájékozódásának tapasztalatait építette be kompozícióiba. Sajátos invencióját, egyéni témavilágát és áttetsző formáit egyfajta - szabadon értelmezett - dodekafónia technikájával gazdagította. Kiemelkedő fontosságú zenekari hangszíntanulmányainak, az Eufoniák-nak sorozata (1963-65). Később a hagyományos eszközök és az új zenei nyelv szintézisére törekedett, nem zárkózott el a folklór inspiráció forrásától sem. (Forrás: Magyar Színházművészeti Lexikon)