Képaláírás: Óbudai temető: 30-I-23

Ismertető szöveg: Haynal Imre, vitéz Váradi orvos, egyetemi tanár az MTA tagja (l. 1945, r. 1946), Kossuth-díjas (1957). Apja is orvos volt. Orvosi tanulmányait Kolozsvárott végezte, ahol 1915-ben oklevelét is szerezte. Az I. világháborúban katonaorvosként szolgált az orosz, olasz és albán harctereken. Az isonzói csatában megsebesült. 1919-1920 között Budapesten az I. sz. Kórbonctani Intézetben dolgozott, majd 1920-1934 között a III. sz. belgyógyászati klinikán gyakornok, tanársegéd, adjunktus. 1927-ben a bécsi Gyógyszertani Intézetben, 1927-28-ban a londoni Radiológiai Intézetben töltött tanulmányidőt. 1931-ben A szív és vérerek betegségei c. tárgykörben magántanári, 1938-ban rk. tanári képesítést kapott. 1934-1940 között a budapesti Szent László, 1940-ben a Rókus Kórház belgyógyászati osztályát vezette. 1940-1945 között a kolozsvári tudományegyetem belgyógyászati klinikájának igazgatója, a belgyógyászat r. tanára. 1944-45-ben az orvosi kar dékánja. 1946-1958 között a budapesti II. sz. Belgyógyászati Klinika igazgatója, tanszékvezető egyetemi tanára. Tudományos tevékenysége az orvostudomány számos területére kiterjedt, pályája kezdetén főleg keringés-pathológiai kérdésekkel foglalkozott, így többek között vizsgálta a hajszálerek beidegzését, a máj-és tüdőkeringés regulációját. A szív és vérerek betegségei c. 1938-ban megjelent monográfiája e témakörben úttörőmunka volt. Későbbi munkássága során főleg a neuroendocrin reguláció, döntően a hypothalamus-hypophysis kölcsönhatás zavarainak klinikai vonatkozásait, a diagnosztika és therápia lehetőségeit kutatta a hyperthyreosis syndroma és a vérképzés szabályozása területén. A II. világháború éveiben kiállt az üldözöttek mellett, 1944 őszén megtagadta a kolozsvári orvosi karnak a kitelepítését nyugatra. Szembeszállt a személyi kultusz évei alatt a jogtiprásokkal is. Számos külföldi akadémia és tudományos társaság választotta t. tagjai sorába. Korányi Frigyes-emlékéremmel tüntették ki (1943). (Forrás: Magyar Életrajzi Lexikon)