Képaláírás: Ez a pillangó az álcázás nagy művésze. Támadóit az időnként széttárt szárnyain elhelyezkedő nagy szemek riasztják el. (A szemek hasonlók a páva farktollain látható szemekkel, innen a pávaszem név.) Összezárt szárnyakkal viszont olyan, mint egy feketére aszalódott vagy száradt falevél.

Ismertető szöveg: A nappali pávaszem (Inachis io) a rovarok (Insecta) osztályába a lepkék (Lepidoptera) rendjébe és a főlepkék (Nymphalidae) családjába tartozó faj. A legismertebb európai nappali lepkék közé tartozik. Nincsenek alfajai. A nappali pávaszem elterjedési területe egész Európa, a 60. szélességi fokig. Kréta kivételével a Földközi-tenger valamennyi nagyobb szigetén is előfordul. A legtávolabbi északon, valamint Észak-Afrikában hiányzik. Tavasztól őszig gyakori. Áttelelő faj. Míg a hím elülső szárnya mintegy 3 centiméter hosszú, a nőstényé többnyire valamivel nagyobb. Szárnyainak alapszíne különleges, vörösbarna árnyalatú bársonyos sötétbordó, némi irizálással és egy-egy nagy, színes szemfolttal, melyen magva kék színű. Szárnyai csipkés-fogas szélűek. A lepke más fajokkal összetéveszthetetlen. Csaknem egész évben látni, rendszerint 2 nemzedékes. Parkokban, kertekben, erdőszéleken és más nyíltabb területeken ma még nagyon gyakori. A hegyvidékeken 2500 méter magassságig felhatol. A városokban is találkozunk vele. Nem tartozik a vándorlepkék közé, de néhány példánya ősszel és tavasszal jelentős távolságokra elkóborol. Szívesen száll a bogáncs- és aszatfélék virágaira, de nagyon gyakran megfigyelhetjük más virágokon is. A kertekben igen kedveli a nyári orgonát. A lepkék barlangokban, padlásokon, pincékben telelnek át, és már kora tavasszal megjelennek. A nőstény a petéit általában csalánra rakja. A hernyók társasan élnek, gyakran a csúcslevelekre szőtt közös szövedékben. Kb. 150 hernyó él együtt a bábozódásig, de egy-egy nagy csalánosban akár 100 fészekre is bukkanhatunk. Utolsó vedlésük előtt a hernyók szétszélednek, és védett helyre húzódnak bebábozódni. (Forrás: Wikipédia)

A nyári orgona, illatos nyári orgona vagy pillangócserje (Buddleja davidii vagy Buddleia davidii) a görvélyfűfélék (Scrophulariaceae) családjába tartozó, cserje méretű növényfaj. Neve ellenére az orgonának csak távolabbi rokona. Északnyugat-Kínában és Japánban őshonos, folyó- és patakpartokon él. Sokfelé dísznövényként ültetik. Sok országban inváziós növény, például az USA Oregon és Washington államaiban gyomnövényként tartják számon. Közép- és Dél-Európa legtöbb városában meghonosodott, kertekből elvadulva. Németországban 1928-ban fedezték fel a Rajna partján, azóta vasúti sínek mentén, elhagyott gyártelepeken terjed. Bár nektárja számos lepke-, méhfaj számára nyújt eleséget, mégsem növeli a biológiai sokféleséget; mivel a hernyóknak nem tápláléknövénye, és nektárja a nyár egyébként is bőséges időszakában termelődik. A kertekbe azonban odavonzza a pillangókat, ezért a látvány szempontjából érdemes ültetni. A napsütést kedveli, a talajjal szemben nem igényes, meszes, homokos talajon is nő. 2-4 méterre megnövő cserje. Négyélű hajtásain keskeny, lándzsás, finoman fűrészes, 10-15 cm hosszú, színükön sötétzöld, fonákjukon szürkészöld levelek nőnek. Júliustól akár szeptember végéig nyílnak lila, illatos virágai, melyek közepe élénk sárga - a termesztett változatokon a virágok színe fehér, rózsaszín, ibolyakék vagy bíborpiros is lehet. A hímnős, négyszirmú virágok akár 30 cm hosszú, egyszerű fürtvirágzatot alkotnak, rovarbeporzásúak. Szél terjesztette tokterméseiben évente és egyedenként akár hárommillió mag is fejlődhet. (Forrás: Wikipédia)