Képaláírás: A képen látható kisliba egyke, mégis csak egy kevés fű jutott neki mára.
A kép 2009. május 24-én készült Erdőkürtön.

Ismertető szöveg: A házilúd az egyik legrégebben háziasított baromfi. A nőivarú ludat tojónak, a hímet gúnárnak nevezzük. A megnevezés életkor szerint is változik: naposliba a kikelt, 48 óránál nem idősebb, még nem etetett állat, kisliba az 1-4 hetes, még az előnevelőben tartott állat, növendék 1-8 hetes kortól a törzsesítésig tartó időszakban, törzspótló a továbbtenyésztésre szánt. A hasznosítás jellege szerint lehet: húslúd, pecsenyelúd, májalapanyag stb. Ludakat már a legrégibb ókorban tenyésztettek. Az ismert legenda szerint Rómát egy alkalommal a capitoliumi ludak mentették meg, gágogásukkal figyelmeztetve a védőket a loppal közeledő ellenségre. Valószínűleg a rómaiak terjesztették el Európa nagy részén, így a Kárpát-medencében is - olyan sikerrel, hogy Germániából rendszeresen nagy lúdcsapatokat hajtottak lábon Rómába. Teste jól alkalmazkodik a vízi életmódhoz. Feje és a lába a kacsáéhoz hasonló, de csőre nem olyan lapos, mint a kacsáé, így kevésbé tudja kiszűrni a vízből a természetes táplálékot. Lábujjait úszóhártya köti össze. Csőrén az alsó és a felső káva vége is éles, hogy tőben le tudja csípni a legelő füvét. Tollazata egyszerű, dús, tömött, a hason és a mellen a fedőtollak alatt sűrű pihetollak nőnek. Nem túl jól úszik, nem szeret hosszabb ideig a mély vízben maradni. A vadlúdtól szigorúan szezonális jellegű tojástermelést örökölt; ezt a nemesítők egyes fajtáknál erősen megváltoztatták, így a háziasított fajták tojóképessége nagyon különböző. A parlagi jellegű fajták kevéssé szaporák. A nemesített fajták egy része három hónapos megszakításokkal akár egész évben tojhat. Mivel a lúd viszonylag keveset tojik, a fajták megválasztásakor termékenység fontos szempont. A növendék ludat először 9-10 hetes korában tépik, ilyenkor már többnyire nehezebb 4 kg-nál. A második tépés ez után 7 héttel esedékes. (Forrás: Wikipédia)