Képaláírás: Sarkantyús teknős.

Ismertető szöveg: A sarkantyús teknős (Geochelone sulcata) a hüllők (Reptilia) osztályába és a teknősök (Testudines) rendjébe és a szárazfölditeknős-félék (Testudinidae) családjába tartozó faj. Akár 80 centiméteres hosszával és 80 kilogrammos súlyával a galápagosi óriásteknős (Geochelone nigra) és a seychelles-szigeteki óriásteknősfajok (Dipsochelys) után a következő legnagyobb faj a szárazfölditeknős-félék családjában. A sarkantyús teknős Afrikában, Csádon, Egyiptomban, Eritreában, Etiópiában, Maliban, Mauritániában, Nigériában, Szenegálban és Szudánban honos. Félsivatagok és száraz szavannák lakója. A sarkantyús teknős Afrika legnagyobb szárazföldi teknősfaja. Páncélhossza akár 80 cm is lehet, súlya pedig 36-50 kg közötti. A hátpáncélja sárgástól a sötétbarnáig terjedő árnyalatú lehet, a haspáncélja rendszerint világosabb, csontszínű. A páncélon növekedési gyűrűk rajzolódnak ki, melyek az évek előrehaladtával egyre kontrasztosabb rajzolatúak lesznek. Bőre nagyon vastag, színe az aranysárgától a világosbarnáig terjed. A nevét a hátsó lábán lévő kinövésekről, az ún. sarkantyúkról kapta, melyek szerepe nem ismert. A nemek nehezen megkülönböztethetőek, a hímeknek valamivel hosszabb és vastagabb a farkuk, valamint a haspáncéljuk homorúbb. A sarkantyús teknős kiválóan ás. Amikor az időjárás túl meleg vagy túl hideg lesz, a maguk ásta odújukba húzódik vissza. A meleg elleni védekezésként a hátpáncélját sárral, mellső lábukat pedig a nyálával keni be. Elsősorban hajnalban és alkonyatkor aktív, reggelente pedig a napon sütkérezik, hogy teste felmelegedjen. Veszély esetén fejét behúzza páncéljába, mellső lábait pedig elé tartja, így védve azt. Kizárólag növényekkel táplálkozik. Elsősorban szukkulens növényeket fogyaszt, így a táplálkozás során nagy mennyiségű vizet is fel tud venni. A párzás az év nagy részében, júniustól márciusig bármikor megtörténhet, de általában az esős évszak után, szeptember és november között zajlik. A hímek a párzási időszakban páncéljukkal lökdösik egymást, a győztes párosodhat a nősténnyel. A nőstény a tojásrakás előtt egyre kevesebbet táplálkozik, majd megfelelő helyet keres a tojásrakáshoz. Körülbelül 60 cm átmérőjű és 7-14 cm mély gödröt ás, ebbe rakja 15-30, néha ennél is több, fehér, gömbölyű tojását, nagyjából három percenként egyet, végül betemeti a fészket. A 4-6 cm páncélhosszúságú utódok mintegy 8 hónap után bújnak ki a tojásból. A sarkantyús teknőst egyelőre nem veszélyezteti közvetlenül a kihalás veszélye, azonban egyes területeken egyedszámuk egyre csökken. Ennek oka elsősorban az élőhelyük elvesztése a túllegeltetés és az elsivatagosodás miatt. Az illegális állatkereskedelem szintén csökkenti vadon élő állományát. A sarkantyús teknősök viszonylag könnyen tarthatóak és szaporíthatóak fogságban. Az idős, termetes példányok kiválóan alkalmasak a látogatók érdeklődésének felkeltésére, ezáltal az élőhelyüket fenyegető veszélyekre és az illegális állatkereskedelemre való figyelemfelhívásra. Mivel mind az állatkertek, mind a magántartók részéről nagy az igény a sarkantyús teknősök tartása iránt, ezért a faj védelme szempontjából fontos a stabil zárt téri állomány fenntartása. Állatkertekben az egyik leggyakrabban tartott szárazföldi teknős faj. Magyarországon is több állatkertben bemutatják: Budapesten, Debrecenben, Győrött, Jászberényben, Miskolcon, Nyíregyházán, Pécsett, Szegeden és Veszprémben. (Forrás: Wikipédia)