Normál kép: Sorbus_torminalis_Full_tree.jpg   Méret: 770x1040 Színmélység: 24bit Felbontás: 100dpi
Nagy kép: Sorbus_torminalis_Full_tree_nagykep.jpg   Méret: 918x1240 Színmélység: 24bit Felbontás: ismeretlen
Kattintson az új ablakban való nagyításhoz! 
Click to enlarge it in a new window!

Képaláírás: Kifejlett barkóca tavasszal.

Ismertető szöveg: A barkócaberkenye, barkócafa vagy barkóca (Sorbus torminalis) a berkenye nemzetségbe tartozó középtermetű, lombhullató növényfaj, a madárberkenye közeli rokona. Úgynevezett "másodrendű fa", az erdők alsó koronaszintjébe tartozik. 2000-ben az "év fájának" választották. Elterjedt magyar neve a barkócaberkenye, de használatos volt a barkócafa, barkolcsa, uckurucfa elnevezés is. A meleget kedvelő, de a fagyra érzéketlen fafaj. A száraz homokot és a nedves talajokat kerüli. Másodrendű faként az árnyékot hosszabb ideig is elviseli. Az előhegységek és dombvidékek mészkő felett kialakult agyag- és vályogtalajain növekszik legjobban. Tölgyesek jellemző elegyfája, Magyarországon tipikusan gyertyános-kocsánytalan tölgyes társulásokban, néha bokorerdőkben, cseres-tölgyes társulásokban, bükkös klímában is előfordul. A Kárpát-medencében átlagosan 670 m tszf. magasságig kapaszkodik fel, tehát a kollin-szubmontán régió jellemző fája. Élőhelye tagolt, szubmediterrán súlypontú. Európában sokfelé őshonos: szórványosan megjelenik Anglia és Wales területén, keletre Dániáig, Lengyelországig, délen felbukkan Északnyugat-Afrikában is, délkeleten Délnyugat-Ázsiáig - Kis-Ázsiától a Kaukázus és Alborz hegységekig nyúlik elterjedési területe. Szubmediterrán fajként a csapadékos nyárelőt, a sok napsütést és a tartós nyári meleget szereti. Rosszul viseli a levegőtlen, kötött talajokat, a magas talajvizet. A szárazföldi klímát nem kedveli, a Kárpát-medence alföldjeiről hiányzik - csak a peremi részekre, például a Szatmári-, a Beregi-síkra és a Szigetköz területére ereszkedik le. Magyarországon a középhegységekben és a dombvidékeken szinte mindenütt előfordul, a Nyugat-Dunántúlon csak szórványosan, Belső-Somogyból teljesen hiányzik. Közepes méretű faj, általában 15-20 méterre nő meg, ám Németországban regisztrálták már 33,3 méteres példányát is (csak állandóan szabadon álló helyzetben nőhet ekkorára). Méretes, akár 1,3 méter átmérőjű törzset és viszonylag keskeny koronát növeszt. Kérge fiatal korban szürkés, sima, világos keresztirányú lenticellákkal (paraszemölcsökkel) tagolt; idősebb korban sötétbarna, pikkelyesen letöredező. Gyökérzete kezdetben karógyökér, majd sekély, elágazó szívgyökérzetet fejleszt - emiatt az átültetésre érzékeny. Az oldalirányba messze elfutó gyökerek túlérnek a koronacsurgón. Az idősebb barkócák gyökérzete 1-2 m mélységig is lehatol, fejlett gyökérrendszere miatt a szeleknek jól ellenáll. A gyökerek ektomikorrhizásak. Mintegy 10 cm átmérőjű, szórt állású levelei tojásdadok, mélyen karéjosak (7 karéjjal), szúrósan fogazottak. A két alsó karéj hosszabb a többinél, csaknem a levélnyélre merőlegesen állnak. Felszínük fényes sötétzöld, fonákjuk világosabb, fiatalon molyhos. Ősszel feltűnő sárgára, bíborszínre, pirosra színeződnek. Hosszú kocsányú, bódító illatú fehér virágai 6-8 mm átmérőjűek, 1,2 cm hosszúak, lapos bogernyőkben nyílnak a lombosodás után, május-június környékén. Számos rovarfaj képes megporozni, de a virág kis mérete miatt az apróbb rovarok porozzák szívesen. Kiváló mézelő növény. Szeptemberben beérő, október táján lehulló termése kerek, zöldessárga, éretten rozsdabarna, fehéren pontozott. Mérete 2-3 cm, alakja hosszúkás, körteforma. Kemény (de később megpuhuló, szottyosodó), édes-savanykás ízű, ehető almatermés. A pergamenszerű magházban 4, 6-7 mm hosszú vörösesbarna, fénytelen mag található. Ezek ortodox magvak, tehát a csírázóképesség romlása nélkül 8-10%-os nedvességtartalomra szikkaszthatók, lehetővé téve tárolásukat +4 - −5 °C-on akár évekig is. A magokat a madarak terjesztik. Sarjadzással nehezebben szaporodik, bár az optimálisan 60-80 évesen kitermelt fa törzsének kidöntése után 10-30 méter sugarú körben olykor megjelenhetnek a gyökérsarjak. Tősarjakat fiatal korban hoz, az idősebb fák erre már nem képesek. Vízhajtásokat ritkán hoz. Kertekben, parkokban ritkán látható, mert gyér karógyökérzete rosszul viseli az átültetést. Hibridjei azonban parkok, zöldfelületek szép színezőelemei, a kisebb koronájú változatok szűk utcák fásítására is alkalmasak. A rózsafélék más nemzetségeihez hasonlóan könnyen kereszteződnek, számos állandósult hibridfaja létezik; csak a lisztes berkenyével (Sorbus aria) mintegy 25. Vöröses-barnás fája kemény, finom szövetű. Faragásra, műszerek készítésére használják fel. (Forrás: Wikipédia)


   Felvétel a kedvencek közé vagy megosztás másokkal/Bookmark or share this page