Normál kép: BALPART_0075_cr.jpg   Méret: 760x809 Színmélység: 24bit Felbontás: 300dpi
Normál kép új ablakban 
Normal size picture in a new window

Ismertető szöveg: Bottlik József politikus. A középiskolák alsó osztályainak elvégeztével a honvédségi Ludovika Akadémia növendéke lett s 1893-ban mint a 6. honvédhuszár-ezred tiszthelyettese lépett a hadseregbe. 1895-ben hadnaggyá neveztetett ki s miután időközben a felsőbb tiszti tanfolyamot elvégezte, alig három év múlva, 1898-ban már főhadnagy lett. A katonai pályától 1901. január 1-jével vált meg, amikor is a tartalékállományba helyeztette magát. Ez időtől fogva penci és vác-dukai nagyobb terjedelmű birtokai vezetésének szentelte idejét, élénk részt véve e mellett a megyei és társadalmi életben is. Mint Pest-Pilis-Solt-Kiskunmegye törvényhatóságának virilis tagja, előszeretettel foglalkozott a közigazgatást érintő kérdésekkel; mint a vác-hartyáni és az őrszentmiklósi egyházak főgondnoka pedig kiváló tevékenységet fejtett ki az egyházi ügyek terén is. Képviselővé 1905 április 3-án, időközi választáson választatott meg. miután Barabás Béla lemondott váci mandátumáról. Ugyancsak függetlenségi párti ellenjelöltje visszalépvén, megválasztása egyhangú volt.


   Felvétel a kedvencek közé vagy megosztás másokkal/Bookmark or share this page