Normál kép: BALPART_0278_cr.jpg   Méret: 692x847 Színmélység: 24bit Felbontás: 300dpi
Normál kép új ablakban 
Normal size picture in a new window

Ismertető szöveg: Bolgár Ferenc politikus. A magyar országgyűlés képviselőházának alelnöke. Tanulmányait a kassai hadapródiskolában, a tullini utásziskolában és a bécsi hadmérnökkari akadémián elvégezve, 1873-ban hadnagyi rangot nyert a 2. sz. mérnökkari ezrednél. A tényleges szolgálatból 1881-ben lépett ki, de tiszti rangját továbbra is megtartotta. Ezután Bécsben előbb a Wehrzeitung, majd pedig a Militarzeitung című katonai lapokat szerkesztette. 1884-ben egy katonai szakcikke miatt párbaja volt a vasúti ezred parancsnokával, amelyben ellenfelét agyonlőtte. Emiatt esküdtszék elé is állították, de az esküdtszék egyhangúlag felmentette. Ez eset után hosszabb ideig külföldön tartózkodott, majd pedig Budapesten telepedett meg, s a Budapester Tagblatt-nak lett főmunkatársa. Később egy ideig Temesváron a Temesvarer Zeitung szerkesztője volt, 1885-ben pedig ismét Budapestre jött és megalapította a Katonai Lapok-at. Négy évvel később laptulajdonosa és főszerkesztője lett a Budapester Tagblatt-nak. Párbaj-kódexe, amelyet még mint tényleges tiszt adott ki, tizenhét kiadást ért és mint irányadó munka, közkézen forgott. A kismartoni kerületet több cikluson keresztül képviselte, a többségre jutott balpárt bizalma a Ház alelnöki székébe emelte.


   Felvétel a kedvencek közé vagy megosztás másokkal/Bookmark or share this page