Normál kép: BALPART_0309_cr.jpg   Méret: 799x830 Színmélység: 24bit Felbontás: 300dpi
Normál kép új ablakban 
Normal size picture in a new window

Ismertető szöveg: Áchim L. András (teljes nevén Áchim Liker András) gazdálkodó, parasztpolitikus, szerkesztő. Egy vitában Bajcsy-Zsilinszky Endre testvére, Zsilinszky Gábor lelőtte. Alapfokú tanulmányait Békéscsabán végezte, a helybéli Rudolf Főgimnáziumban érettségizett majd 1905-ben a Mezőfi Vilmos által vezetett Magyarországi Újjászervezett Szociáldemokrata Párt programjával nagy fölénnyel képviselővé választották a településen. Magyarországon az 1890-es években kibontakozott agrárszocialista mozgalmaknak új irányt igyekezett adni. Jómódú nagygazda létére felkarolta a nincstelen és szegény parasztság ügyét. 1906. március 18-án megalakította a Magyarországi Független Szocialista Pártot (később: Magyarországi Parasztpárt) és hetilapját, a Paraszt Újságot. 1906 májusában ennek programjával újból képviselővé választották, de mandátumát a Kúria megsemmisítette. Ugyanakkor lázítás és osztály elleni izgatás címen bűnvádi eljárást indítottak ellene, amely 1908-ban óriási sajtóérdeklődés mellett Nagyváradon felmentésével végződött. Létrehozta a Kisgazdák, Földmunkások és Kubikosok Szakegyletét, amelynek 1908. június 8-án Békéscsabán tartott kongresszusán megközelítőleg 400 szervezet képviseltette magát. Baráti kapcsolatba került Ady Endrével. 1910-ben újból képviselő lett, parlamenti beszédeiben és cikkeiben polgári demokratikus reformokat, földreformot követelt. Lobbanékony és meglehetősen összeférhetetlen természete is hozzájárult egyéni tragédiájához. 1911 májusának első hetében politikai ellenfelei sajtóhadjáratot indítottak ellene a fővárosi Friss Újság című lapban. "A parasztkirály birodalmában" címen cikksorozatot közöltek, politikai ellenfelei, többek között dr. Zsilinszky Endre, aki zsarnokoskodással, ellenségeskedés szításával vádolta meg. Végül Áchim is felvette a kesztyűt és saját lapjában cikksorozatot indított "Békésmegyei fotográfiák" címmel. Zsilinszky két fia, a 26 éves Zsilinszky Endre ügyvéd és a 24 éves Zsilinszky Gábor két nappal később behatoltak Áchim lakásába, s a parasztvezért a verekedéssé fajult szóváltás közben két pisztolygolyótól halálosan megsebesítették. Később a Zsilinszky testvéreket felmentették a gyilkosság vádja alól. Családi sírboltja Békéscsabán, a Berényi úti temetőben található. (Forrás: Wikipédia)


   Felvétel a kedvencek közé vagy megosztás másokkal/Bookmark or share this page