Képaláírás: Tapolca [szobrász: Gelencsér Ferenc, 1934; felújítva: 1995]

Ismertető szöveg: Batsányi János (másként: Bacsányi János) magyar költő. Tapolcán, polgári családba született. Korán kivált értelmével kortársai közül. Keszthelyen, Veszprémben, Sopronban és a pesti piaristáknál végezte iskoláit. Huszonkét évesen már egyetemi diplomásnak mondhatta magát. Ekkor már négy nyelven verselt: magyarul, latinul, németül és franciául. Joggyakornokként került Orczy Lőrinc báró pesti házába, ahol a ház fiának tanítója lett. Orczy megkedvelte és szívesen látta szalonjában, ahol a felvilágosodás korabeli értelmiségi ifjúsággal is találkozhatott. 1785 végén, tanítványa halála után Kassán a kamarai igazgatóságnál hivatalnok (gyakornok, később írnok) lett. Baróti Szabó Dávid, Kazinczy Ferenc és Batsányi 1787-ben megalapította az első magyar irodalmi társaságot (Kassai Magyar Társaság). Országszerte sokan csatlakoztak hozzájuk. Elindították a Magyar Museum (1788-1792) című irodalmi folyóiratot - az első ilyet Magyarországon. Azonban a szerkesztők, különösen a radikális Batsányi és az óvatosabb Kazinczy között rögtön meg is indult a politikai vita: Kazinczynak nem tetszett, hogy az ő írását (a lap beköszöntőjét) Batsányi átszerkesztette és élesebb hangvételűvé tette. A második számtól kezdve külön dolgoztak, azt már Batsányi készítette el. Kazinczy ezután kivált a társaságból, és megalapította saját lapját, az Orpheust. (Kazinczy és Batsányi viszonya már korábban is feszült volt.) A francia forradalom eszméinek nagy híve lett, és annak első intézkedéseit üdvözölte. 1792-ben a Magyar Museumban megjelent A franciaországi változásokra című verséért feljelentették. Nem ítélték el, de ettől kezdve szemmel tartották. Nézetei miatt 1793-ban elbocsátották állásából. Ekkor Forgách Miklós gróf, nyitrai főispán magántitkára lett. Megvádolták a Martinovics-mozgalomban való részvétellel is. 1794. november 11-én letartóztatták. A perben tisztázódott ugyan, hogy a szervezkedésben nem vett részt, mégis egy évi börtönre ítélték a törvényellenes mozgalom feljelentésének elmulasztása, és a saját védőbeszédében is hangoztatott "veszedelmes elvek" miatt. Előbb a budai, majd a kufsteini börtönbe került. Szabadulása (1796. április 23.) után Bécsben vállalt hivatalt. Ekkor adta ki saját jegyzeteivel Ányos Pál munkáit (Magyar Minerva I. Bécs, 1798.), és dolgozott Ossian fordításán, melyből azonban csak az Iniszthonai háború jelent meg (Erdélyi Muzéum V. 1816.). 1805-ben vette feleségül Baumberg Gabriellát, az ünnepelt osztrák költőnőt, akinek német verseit 1805-ben és 1807-ben kiadta. Mikor Napóleon császár 1809-ben bevonult Bécsbe, Batsányi a szabadítót remélte benne. Volt kufsteini fogolytársa, a bassanói herceg kérésére ő fordította le Napóleon kiáltványát (május 15-én), amelyben az osztrákoktól való elszakadásra szólítja fel a magyarokat. A békekötés után kivonuló franciákat követve még ebben az évben Párizsba költözött. Napóleon évi 2000 frankos anyagi támogatást nyújtott neki. A császár bukása után Batsányi jelentkezett a Párizsba bevonuló osztrákoknál, akik 1815-ben a spielbergi börtönbe vetették, majd 1816-ban a feleségével együtt internálták: szigorú rendőri felügyelet mellett élt a felső-ausztriai Linzben. A kulturális életbe már nem tudott bekapcsolódni, így az ortológus-neológus vita idején is az ortológusokat támogatta - valószínűleg információ hiányában, de magyarázzák Kazinczy ellenérzésével is. Hitvesének elvesztése (1839. július 24.) után egyre nehezedőbb magányban élt 1845. május 12-én bekövetkezett haláláig. 1843-ban, 80 éves korában a Magyar Tudományos Akadémia felvette levelező tagjai közé. Könyvtárát a Nemzeti Múzeumra hagyta. Magyarországon csak két év múlva tudták meg, hogy már nem él. (Forrás: Wikipédia)

Baumberg Gabriella, Batsányi Jánosné osztrák költőnő, "Bécs Sapphója". 1805-től Batsányi János felesége. Finomkodó hangú verseket írt. (Forrás: Magyar Életrajzi Lexikon)