Képaláírás: Nagymaros, Köztemető: F-6-27

Ismertető szöveg: Ohmann Béla magyar szobrász. 1921-től a Budai Iparrajziskola tanára, kerámiaműhelyének vezetője volt. 1937-től 1946-ig Országos Magyar Iparművészeti Iskola tanára, díszítő szakosztály vezetője volt. 1946-tól nyugdíjazásáig, 1950-ig a Budapesti Műszaki Egyetem épületszobrászati tanszékén mintázást tanított. Számos jelentős hazai és külföldi kiállításon részt vett. Síremlékeket, kisplasztikákat, érmeket és emlékműveket készített, valódi műfaja azonban az épületszobrászat volt. 1920-ban készült síremlékterveivel jutott önálló megbízásokhoz. Kezdeti művei a neobarokk akadémizmus szellemében készültek. Művészetének alakulására nagy hatással volt az 1920-as évek közepén tett olaszországi és franciaországi tanulmányútja. Egyéni stílusának mintaképeit a középkor archaikus formavilágában találta meg, de a szecesszióra, art decóra jellemző stilizálással, könnyedséggel ötvözte. Művészi alkalmazkodóképessége, iparművészi fogantatású anyagismerete és vonzalma az építészethez lehetővé tette, hogy a Római iskola szinte valamennyi vállalkozásában részt vegyen. Fölényesen tudta egyeztetni a plasztikai és az építészeti ismereteket. A 1930-as évektől meghatározó egyénisége volt a magyar épületszobrászatnak. Az általa képviselt architektonikus építészeti felfogás iskolateremtő vonulat a magyar szobrászatban. Praktikus, olcsó kivitelű, világos szerkezetű, áhítatot sugalló domborművei tökéletes harmóniával illeszkednek az épületekhez. Ornamentális plasztikája kemény, fegyelmezett. (Forrás: Wikipédia)