Képaláírás: Visegrád, Köztemető: I/B-1-30

Ismertető szöveg: Schulek Frigyes építész, műegyetemi tanár, az MTA tagja. Schulek Vilmos szemészorvos bátyja, Schulek János építész apja. Diákéveinek jó részét Debrecenben töltötte, majd 1857-től a pesti főreáliskolában fejezte be tanulmányait. Fiatal korától fogva tudatosan készült az építészeti pályára. Az iskolai szünidőkben kőműves-segédként helyezkedett el, hogy kitanulja mesterségének kézi művességét. Kőművesgyakorlati felkészültségéről bizonyítványt is kapott 1861-ben, a budai Polytechnikumban. Akadémiai tanulmányait Bécsben Eduard van der Nüllnél, majd Friedrich von Schmidtnek, a bécsi neogótikus városháza építőjének mesteriskolájában végezte, egyebek közt barátjával Steindl Imrével, az Országház későbbi tervezőjével egyetemben. Schmidt professzor ültette el benne a középkori építőművészet ismeretét, és szeretetét. 1866-ban tanulmányútra indult. Párizsban, majd Itália-szerte, később ismét Bécsben tanulmányozta az építőművészet remekeit. Része volt a híres Wiener Bauhütte megalapításában, amely az akkori Bécs építészeti életének egyik központja lett, és amelynek a középkori műemlékeket ismertető és felvételeit tartalmazó kiadványaik nagy hírre tettek szert Európa szerte. Közben a festészetben és rajzolásban is fejlesztette képességeit a bécsi Szépművészeti Akadémián, miközben művészettörténeti előadásokat hallgatott a bécsi Tudományegyetemen. 1867-ben a párizsi kiállításon nagy sikerrel szerepelt a regensburgi székesegyház felméréseiről készített rajzaival. Bécsből, barátja Steindl Imre hívására érkezett Pestre, aki az akkori Lipót utcai új városháza tervezési munkáihoz vette maga mellé Schuleket. Még nem volt harminc éves sem, amikor végleg letelepedett Pesten, 1870-ben. Az ulmi székesegyház restaurációs munkáira szóló felkérést már visszautasította, mert tudását a hazai műemlékek megőrzésére kívánta fordítani. 1871-ben a Mintarajziskola tanára, majd a későbbi Képzőművészeti Főiskola, un. Ékítményes és Építészeti tanszék rajztanára lett. Ott ahol Kelety Gusztáv, Székely Bertalan, és Lotz Károly festőművészek, valamint Izsó Miklós szobrászművész tanártársaként oktathatta a művésznövendékeket. 1872-ben dr. Henszlmann Imrének, a magyar művészettörténet nagy úttörőjének vezetése alatt létrejött Műemlékek Országos Bizottságának alapítótagja, építésze lett. E minőségében vált ő az ország első restaurátorává. Az ő tervei nyomán állították helyre egyebek mellett a visegrádi Salamon-tornyot, amelynek tervrajzait Bécsben is kiállították, és a nemzetközi zsűri művészeti érmével tüntettek ki. Számos vidéki templom helyreállítási terveit, vizsgálatát készítette el. Restauráló tevékenységének egyik legkimagaslóbb alkotása, az 1893-ban befejeződő, budavári Mátyás-templom helyreállítási munkálatai voltak. 1895-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává, majd 1917-ben rendes tagjává választották. Steindl Imre halála után nevezték ki a Műegyetem professzorának. 1903 és 1911 között a középkori építészet tanára volt a budapesti Műegyetemen. 1913-ban nyugdíjazták, de kinevezett utód híján továbbra is tanított a Műegyetemen. Stílusa a historizmus volt, bizonyos eklektikus elemekkel. Testi - szellemi frissességét élete végéig megőrizte. Az utolsó éveinek javát Balatonlellén töltötte. (Forrás: Wikipédia)