Normál kép: eleink_steger_x_f.jpg   Méret: 770x1026 Színmélység: 24bit Felbontás: ismeretlen
Nagy kép: eleink_steger_x_f_nagykep.jpg   Méret: 1200x1600 Színmélység: 24bit Felbontás: ismeretlen
Kattintson az új ablakban való nagyításhoz! 
Click to enlarge it in a new window!

Képaláírás: Szentendre, római katolikus kálvária

Ismertető szöveg: Stéger Xavér Ferenc operaénekes (tenor). Iskoláit Szentendrén, majd a gimnáziumot Budán és Jászberényben végezte. Apja nyomdokait követve ő is gyógyszerésznek tanult tovább Pesten. Már ekkor, gyógyszerészhallgató korában hegedülni és zongorázni tanult és dalárdákban is énekelt. 20 évesen elnyert diplomája birtokában előbb Szentendrén, majd Esztergomban volt gyakornok, innen a Horvátországban levő Belovárra ment segédgyógyszerésznek. Első sikereit itt Horvátországban érte el. Szini pályáját a zágrábi operatársulatban kezdte Stazics néven, ahol 1846-ban ahol Donizetti: Lammermoori Lucia című művében Edgar szerepét játszotta el. Innen Bécsbe utazott, hogy a Theater an der Wienben képezze magát. Innen Zágrábba ment, ahol gyorsan meghódította a közönséget. Közben gróf Rádai Gedeon a pesti nemzeti színház intendánsa felfigyelt az ekkor 24 éves fiatal tenoristára, és 1848-ban le is szerződtette havi 40 forintért. A Nemzeti Színházban 1848. augusztus 19-én lépett fel először Erkel Ferenc: Hunyadi László című operájában, V. László szerepében. 1850 szeptemberében nőül vette a nemzeti színház lengyel származású egyik énekesét Symanska Leonát, aki a lengyel hercegi család leszármazottja volt. Az esküvő után felesége visszavonult, és férje útjait szervezte. Ezután Prágába, Bécsbe, Darmstadtba szerződött, majd ismét a Nemzeti Színházba énekelt. Bejárta Európát, nagy sikert aratva lépett fel Pozsony, Utrecht, Kolozsvár, Nagyszeben, Zágráb, Mainz, London, Itália, 1864-ben pedig Spanyolország operaszínpadjain. 1873-1874-ben még egyszer leszerződött a nemzeti színházhoz, bár hangja már veszített régi fényéből felejthetetlen alakításokat nyújtott. 1874. május 14-én végleg visszavonult a színháztól és Szentendrén élt visszavonultan. 1911. március 1-jén itt, Szentendrén érte a halál. Stréger Xavér Ferenc kiváló magyar tenoristáink egyike volt. Széles repertoárjában a hőstenor és a bel-canto-szerepek egyaránt helyet kaptak, az Erkel operák csaknem mindegyikének főszerepét elénekelte. Hátramaradt három kötetes naplója fontos kordokumentum. (Forrás: Wikipédia)


   Felvétel a kedvencek közé vagy megosztás másokkal/Bookmark or share this page