Képaláírás: A templom délkeletről
A templom délnyugatról
A templom északkeletről
Diósgyőr, római katolikus templom
Ismertető szöveg: A diósgyőri "Szűz Mária neve" római katolikus templom a Miskolc-Diósgyőrben, a Puskás Tivadar u. 1. szám alatt áll.
A templom középkori eredetű, de mai megjelenésében barokk stílusú. Bejárata nyugatra néz, gyakorlatilag háttal a mai városnak. Ennek az az magyarázata, hogy az egykori település a templomtól nyugatra helyezkedett el. Külső jellegzetessége a támpillérek alkalmazása. A templom 1564-től a reformátusoké volt, és a 18. század közepén került vissza a katolikus egyházhoz. A diósgyőri római katolikus egyházközség 1737-ben alakult meg, első plébánosa Gallovics János volt. A kapu feletti díszesen faragott, címeres táblán latin nyelvű szöveg olvasható (magyarul): "A templomot 1743-1752 között újították fel Almássy János és Fay László bőkezűségéből. Felszentelése 1753-ban, Barkóczy Ferenc, egri megyés püspök végezte." A templomot barokk stílusban építették újjá, a berendezése is barokk. Nevezetes a pálosok által a 15. században, fából faragott Szűz Mária-szobor, körülbelül egy méter magas. A főoltáron Mária látható a gyermek Jézussal és előttük térdeplő Szent István és Szent László szobraival, kétoldalt pedig angyalfigurákkal. Belső kiképzéséhez három mellékoltár és szószék is tartozik. A templomban van még egy Szűz Mária-szobor, ez a bejárattól jobbra helyezkedik el, és Vidinszky László, diósgyőri kántortanító készíttette gyermeke felgyógyulása alkalmából.
A templom udvarában Jézus szobor áll, az épület melletti terecskén áll Diósgyőr nevezetes Immaculata (Szeplőtelen fogantatás) szobra. (Forrás: Wikipédia)
|