Képaláírás: Főként ősszel tapasztalható, hogy a legkülönbözőbb fajú pókok (legjellemzőbb a farkaspókokra - Lycosa spp.) kicsinyeiben fölerősödik a hajlam, hogy kiemelkedő tárgyakra vagy növényekre kapaszkodjanak fel. Ezek csúcsán hosszú fonalakat bocsátanak ki szövőmirigyeikből a szélbe. E fonalak vitorlaként működnek: a szél belekap a szálakba és - ahogy hosszabbodik a fonál és erősödik a húzóerő - velük együtt fölkapja a pókokat.

Ismertető szöveg: A foltos bürök (Conium maculatum) a kaporhoz hasonló, de annál nagyobb, fehér virágú, az ernyősök családjába tartozó, kétnyári növény. Magassága 100-120 cm vagy még magasabb. Karógyökerű növény, magjai barnák, szárának alsó része halvány vörösbarna foltos. A bürök gyakorlatilag a világon mindenütt előfordul mint mezei gyomnövény. Fő hatóanyaga a koniin, mely a növény minden részében benne van (friss termésben 2-3%, a mennyiség a száradás során csökken). Hatására először az alsó végtagok bénulnak meg, majd ez felfelé halad, végül teljes öntudat mellett légzésbénulás miatt beáll a halál. Kisebb mennyiségben más piridinvázas alkaloidokat is tartalmaz: konhidrint, pszeudokonhidrint, γ-koniceint és N-metilkoniint. A régi görög törvénykönyvekben a "bürökpohár" a kiszabható halálbüntetés egyik nemeként szerepelt, Szókratészt ezzel végezték ki. A tüneteket elsőként ekkor írta le Platón. A bürök nedvét az orvosi tisztesfű (Stachys officinalis) és az édeskömény (Foeniculum vulgare) magjaival keverték össze, s ezt alkalmazták például a sztrichnin és más mérgek ellenanyagaként. A XV-XVI. században a gyökereket köszvényes fájdalmak csillapítására használták, az 1760-as évektől rákos daganatok kezelését is végezték bürökkel. Ezt a mérgező gyomnövényt napjainkban gyógyászati célra már nem alkalmazzák, mivel kicsi a hatásszélessége (a hatásos és a halálos dózisa nagyon közel van egymáshoz). (Forrás: Wikipédia)