Képaláírás: Tisza Kálmán.
Ismertető szöveg: Borosjenői és szegedi Tisza Kálmán politikus, miniszterelnök, nagybirtokos, az MTA tagja. 1848-ban a Batthyány-kormány vallás- és közoktatásügyi minisztériumában segédfogalmazóként dolgozott. A Honvédelmi Bizottmánnyal Debrecenbe költözött. A szabadságharc leverése után másfél évre külföldre emigrált. Határozottan fellépett az 1859. szeptember 1-jei pátens protestáns autonómiát veszélyeztető intézkedései, majd a magyar törvényhozást a birodalmi tanácsnak alárendelő októberi diploma ellen is, és ezzel mint az alkotmányosság védelmezője nagy népszerűségre tett szert. 1860-ban visszautasította Bihar vármegye főispáni tisztjét, 1861-ben viszont már képviselőházi alelnök volt az országgyűlésen. A Teleki László-vezette határozati párthoz tartozott, majd amikor Teleki, aki történetesen Tisza nagybátyja is volt, öngyilkos lett, Tisza vette át rövid időre a párt irányítását. 1865-től tíz évig ő és Ghyczy Kálmán voltak a "balközép" vezérei. Ellenezte a deáki kiegyezést, 1868. április 2-án pártjával kiadták az úgynevezett bihari programot, amely állást foglalt a közös minisztériumokkal és delegációkkal szemben. Célként az önálló magyar hadsereget, pénzügyi és kereskedelmi rendszert jelölték meg. A párt szavazóit a 48-asoktól szerezte, így jelentősége megnőtt.
1875. március 1-jén elfogadták a status quót, az adott közjogi berendezkedést, és a meggyengült kormányerőkkel egyesülve létrejött a Szabadelvű Párt, amely három évtizedig tudott hatalmon maradni megszakítás nélkül. Az új hatalomkoncentráció bázisa az arisztokrácia és a középnemesi nagy- és középbirtokosok, valamint a nagytőkések voltak. Tisza maga 1875. március 2. és október 20. között a Wenckheim-kormány belügyminisztere, 1875. október 20. és 1887. február 11. között miniszterelnök-belügyminiszter, 1887. február 11. és 1890. március 13. között miniszterelnök volt. Közben rövid ideig volt pénzügyminiszter és király személye körüli miniszter is.
(Forrás: Wikipédia)
|