Normál kép: 1892_Oldal_355_c.jpg   Méret: 569x725 Színmélység: 24bit Felbontás: 200dpi
Normál kép új ablakban 
Normal size picture in a new window

Képaláírás: Gerlóczy Károly, I. alpolgármester
Budapest fő- és székváros közigazgatási tisztikara

Ismertető szöveg: "HORVÁTH JÁNOS tanácsos, Budapesten született 1840-ben. Atyja Horváth Sándor ügyvéd és árvák atyja volt. Középiskoláit és jogi tanulmányait Budapesten végezte. 1866-ban köz-és váltó ügyvéd lett. 1862 óta áll a főváros szolgálatában, hol működését a legalsó fokon mint napidíjas kezdte meg; 1877-ben tanácsjegyzővé, majd főjegyzővé, s 1878-ban tanácsossá választatott, s mint ilyen vezette az adó- és iparrendészeti szakosztályt s évek óta áll a köz­jótékonysági ügyosztály élén. Szervezte a szegényügyi adminisztrácziót. Hivataloskodása idején épült ki a szegények háza, a budai fiuárvaház, a községi szeretetház Budán, s most vannak tárgyalás alatt a központi szegényház, a hajléktalanok menedékháza és a fővárosi szegényügy újjászervezésére vonatkozó javaslatai. Mint rangban legidősebb, ő helyettesíti az alpolgármestert." (Forrás: Vasárnapi Ujság 39. évf. 41. sz. (1892. október 9.))


   Felvétel a kedvencek közé vagy megosztás másokkal/Bookmark or share this page