Normál kép: 1892_Oldal_427_e.jpg   Méret: 762x1081 Színmélység: 24bit Felbontás: 200dpi
Normál kép új ablakban 
Normal size picture in a new window

Képaláírás: Az Országos Képzőművészeti Társulat téli kiállításából
Bruck Miksa: Libapásztorlány

Ismertető szöveg: Bruck Miksa (Pest, 1863 - Budapest, 1920) festőművész. - Bruck Lajos festő öccse volt. 1878-1881 között a budapesti mintarajziskolában Székely Bertalannál tanult, majd Párizsba, onnanMünchenbe költözött, ahol az akadémián Nikolaus Gysis alatt folytatta tanulmányait és 1884. dicsérő oklevelet nyert. Az 1890-es évek elején jött vissza Budapestre és 1894-1897. év között a Benczúr Gyula mesteriskolában dolgozott. A Műcsarnok 1887-iki őszi kiállításán állította ki először Lóversenyen című képét. Kiállított külföldön is,Londonban, Berlinben, Velencében, Münchenben, Antwerpenben. A Műcsarnok 1916. tavaszi kiállításán Enteriőr János főherceg Orth kastélyából Gmundenben című képe az állami kis aranyérmet nyerte el. Nagy érdemeket szerzett a Hazai Művásárlók Egyesületének megalapítása (1901) és eredményes vezetése körül. A Nemzeti Szalonnak több éven át művészeti igazgatója és alapító tagja volt. 1914-ben a Ferenc József rend lovagkeresztjét kapta. Eleinte párizsi hatás alatt plen-air képekkel is próbálkozott (Libapásztor lány az 1896. millenniumi kiállításon), később tónusos tájképeket, felvidéki utcarészleteket, mindenek felett pedig meghitt enteriőr képeket festett. (Forrás: Wikipédia)



"Életképekben leggazdagabb ezúttal is a műcsarnok kiállítása. Nemcsak nálunk, hanem külföldön is a festészet e boldog közép-faja uralkodik, melyet átalánosan megért mindenki s melynek helye akad nagy termekben, ebédlőkben, szalonban, dolgozó-szobában. Nálunk egyszersmind a nemzeti vonások legkifejezőbb genre-je, mint volt egykor a hollandi iskola virágzó korában a hollandi életnek." (Forrás: Vasárnapi Ujság 39. évf. 50. sz. (1892. december 11.))


   Felvétel a kedvencek közé vagy megosztás másokkal/Bookmark or share this page