Képaláírás: A patakvíz egyik parttól a másikig beáll.

Ismertető szöveg: A patak élete.
Reclus, a hirneves franczia földrajzi író, rendkivül érdekes és vonzó módon ecseteli egy nem rég megjelent könyvében a folyóvizeket, kisérve azokat eredetüktől hegyek közt, síkságokon keresztül, mindaddig, mig folyammá lesznek s mig apránként párává válva, felhőket, esőket képeznek, hogy ismét viz alakjában a földre hullva, megint mint csergedező patakok, hullámzó folyamok folytathassák változatos pályájukat. Ezt a franczia könnyedséggel és bájjal megirt könyvet fordíttatta le s adta most ki a "Természettudományi társulat" "A patak életei" czím alatt s a melyből néhány részletet mi is bemutatunk.
...
Mikor befagy a patak.
Még abban az évszakban is, mikor a természet legfukarabb a szépségek dolgában, a patak újabb változata elbájoló. Azok, a kik nem fagyoskodók, nagy hidegben szemtanúi lehetnek a jég küzdelmének a folyóvízzel. Minden kis kavicsról, kiálló gyökérről egy, két, azután három és több apró kristályszilánk nyúlik a víz színére, utánuk száz meg száz nyílként sugároznak jobbra-balra a jégtüskék: töméntelen szálból szőtt jégháló vonja be a rengő víztükröt. Csakhamar csinos jégkoszoru csillog a partnak minden pontján, a fatörzseken és a habok közt veszteg maradó tükröcskéken - és ezek a jégrojtok lassacskán a csiszolatlan üveg tompa szinét és a gyémánt ragyogását veszik fel a szerint, a mint a hullámocskák mozgatják, vagy légbe emelik, vagy a vízre fektetik. Apránként tért nyerve, a kristálykoszorucskák növekednek és jó darabon elborítják a patak viz csendes részét. A vékony jégrétegek között csak keskeny útja marad a sebesfolyásnak. A zuhatagokat szegélyző sziklafalakon a megtört vízcseppek jégtükörként terülnek el és a viz, mely lassan szivárog lefelé, hosszú átlátszó csapokká fagy, szebben, mint a cseppkőbarlang stalaktitjai. Végre, mikor a hideg fokozódik, a patakviz egyik parttól a másikig beáll, olykor fenékig befagy: szilárd zöldes márványtalaj lesz belőle, melyen fehér pettyeket rajzolnak a közbeszorult léghólyagok. (Forrás: Vasárnapi Ujság, 1895. február 24.)