Képaláírás: Macbeth.
Rossi nevezetesebb szerepeiben.

Ismertető szöveg: Rossi Ernő.
Rossi Ernő, a világhirü olasz szinművész, nehezen válik meg azoktól a vonzó deszkáktól, a melyeken közel ötven év óta aratja babérait. Nálunk az ő "utolsó"-nak tervezett művészi körútja alkalmából, hat évvel ezelőtt mutatta be kitünő Shakespeare-alakításait. Most még egy utolsó búcsúzáson jár a művész és e hó 30-ától számított 6 előadásra hozzánk is beköszönt. Hat évvel ezelőtt Macbeth, Lear, Othello, III. Richárd és Shylock képezte a műsorát. Most XI. Lajos, Hamlet, Othello, Lear, Kean, Richelieu és a Morte Civile kerülnek szinre. Teljesen ugyanazok, a melyekkel Rossi, mint egy fénylő csillag, huszonegy évvel ezelőtt feltünt minálunk. Akkor a javakorabeli 45 éves férfi mutatta itt be nekünk erőtől duzzadó művészetét. Othellója egy félelmetes alak volt; a legkiválóbb, a mit Shakespeare-alakításaiban akkor nyújtott. Aztán eljött tizenöt év múltán. Akkor már Othello egy kissé halványabb alak tett. Legyőzte őt az öreg Lear király. Hat évvel ezelőtt Learjével sok könnyet csalt ki a népszinházban. Első diadalait Budapesten még a gyapju-utczai német szinházban aratta, a mely azóta tűz martaléka lett, most meg a városligeti szinkörbe csal ki bennünket búcsúzóra. Üdvözöljük a nagy művészt körünkben. (Forrás: Vasárnapi Ujság, 1895. márczius 31.)

1874-ben az Othello előadásán a közönség és a kritika felfigyelt arra a kettősségre, ami Rossi alakítását jellemezte. Az olasz művész magával ragadó volt a dráma első részében, ahogyan a boldog szerelmest játszotta, ezt követően azonban a féltékenység pusztító szenvedélyét nem tudta kellő erővel megjeleníteni. Ugyanakkor, néhány estével később, Hamlet figurájának megformálásakor, a szükségesnél szenvedélyesebbnek mutatkozott, és nem érzékelte a királyfi melankóliáját és kegyetlen szókimondását.
Rossi még három alkalommal járt Magyarországon: 1879-ben meglehetősen mostoha körülmények között a Hermina téri színház szűkös kis színpadán az Othellót és a Polgárhalál főszerepét játszotta. Az 1889-es népszínházbeli fellépésének különlegessége pedig az volt, hogy hatvanon túl Hamlet figuráját fiatalos hévvel jelenítette meg. Alakítását 1895-ben megismételte, de a "puffadt, lisztes képű, holdvilágfaló, öreg Pierrot" - amint Ambrus Zoltán írásában minősítette - valóban megöregedett, így a Lear királyban az öregség tragédiáját megrendítő hitelességgel tudta bemutatni. (Forrás: Magyar Színháztörténet)