Normál kép: 1895_Oldal_134_a.jpg   Méret: 516x650 Színmélység: 24bit Felbontás: 200dpi
Normál kép új ablakban 
Normal size picture in a new window

Képaláírás: Ujfalussy Sándor.

Ismertető szöveg: Ujfalussy Sándor, Szatmármegye és Szatmár város főispánja, a nagybányai református egyházmegye főgondnoka, meghalt e hó 12-én, 51 éves korában, Remetemezőn. Szatmármegyében kezdte pályáját s még fiatal ember volt, mikor alispánná választották. Ezután nemsokára Jász-Nagy-Kun-Szolnokmegye főispánjává nevezték ki, a mely állásában épen ugy, mint Szatmártt, szintén megnyerte az összes körök becsülését. Ebben az időben tüdőbajba esett, fürdőhelyről fürdőhelyre utazott és ő volt az első, a ki, a mikor Koch tanár a kochint kitalálta, magát az uj gyógyító anyaggal beoltatta. Valóban ugy látszott, hogy Ujfalussy a kochinnal való gyógykezelés után visszanyerte egészségét s mikor Domahidy Ferencz helyébe őt nevezték ki Szatmárvármegye főispánjává, újult erővel és lelkesedéssel tért vissza szülőföldjére, a maga megyéjébe. Egészségi állapotában a javulás azonban látszólagos volt, a régi baj ismét visszatért, talán még hevesebb mértékben, mint először. Állapota napról­napra szemmel láthatólag rosszabbodott, mig végre a halál megszabadította szenvedéseitől. (Forrás: Vasárnapi Ujság, 1895. április 21.)


   Felvétel a kedvencek közé vagy megosztás másokkal/Bookmark or share this page