Képaláírás: Marczali Henrik.

Ismertető szöveg: "A magyar nemzet története" szerkesztője és írói.
"A magyar nemzet története" czímmel megindult jeles munka, a melyet Szilágyi Sándor szerkeszt és az Athenaeum bocsát közre, kétségtelenül egyik legmaradandóbb emléke lesz az ezredéves multunkat ünneplő szellemi törekvéseknek. Bármily különféle, fontosabbnál fontosabb nyilvánulásait állítsa elénk a magyar genius a műveltségnek minden ágában: első sorban történetiróinkra vár az a nagy feladat, hogy tiszta világításban mutassák be az átélt hosszú idő viszontagságos küzdelmeit a most élő nemzedéknek. Csak akkor ünnepelhetjük valódi lelkesedéssel hazánk megalapításának ezredik évfordulóját, ha megismerjük a letűnt századok történelmét; ha tudjuk, mily vészes hányatásokon kellett nemzetünknek átesnie, hogy államalkotó erejét nemcsak megőrizze, hanem gyarapítsa, szilárdítsa is. Csak akkor fogjuk valódi kegyelettel őseink emlékét ünnepelni, ha lelki szemeink elé állítva látjuk azt a nagy munkát, a melylyel a mai Magyarország alapjait megvetették.
E gondolat ösztönözte a magyar történetirókat az említett nagy mű létesítésére; ez serkentette a derék szerkesztőt, Szilágyi Sándort, hogy kiváló történettudósaink sorából épen azokat nyerje meg vállalatának, a kik egy-egy korral már régebben behatóan foglalkoztak, tehát közreműködésük már eleve biztosíték a tudományos sikerre nézve. Magától értetik, hogy nem minden kiváló történetírónk vesz részt a mű írásában; de a kik részt vesznek, régiek és újabbak, valamennyien nagy buzgalommal végzik feladatukat.
...ez alkalommal történetíróink közül bemutatjuk a nagy szabású mű íróit... (Forrás: Vasárnapi Ujság, 1895. szeptember 8.)

Marczali Henrik, (Marcali, 1856. április 3. - Budapest, 1940. július 21.) történetiró, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja (1893).
Alsóbb iskoláit atyja vezetése mellett otthon, középiskoláit Győrött és Pápán (a Pápai Református Kollégiumban) végezte. 1870-ben a pesti egyetemen a bölcsészeti tanfolyam hallgatói közé iratkozott be, 1875-1878 között külföldi egyetemeken tanult (először Berlinben, majd Párizsban, 1878). Hazatérése után a budapesti tanárképző intézet gyakorló gimnáziumában magántanárrá, majd 1880-ban rendes tanárrá nevezték ki. A Magyar Tudományos Akadémia 1893. május 12-én választotta levelező tagjává. 1895. február 14-étől a Magyar Történelmi Társulat igazgató választmányi tagja volt. Ugyanebben az évben a budapesti m. kir. tudományegyetemen az Árpád-kori magyar történet nyilvános rendes tanárává nevezték ki. Mint szaktudós az Árpád-kori és az újabbkori magyar történetet és világtörténetet választotta tanulmánya tárgyául. A Pallas nagy lexikona cikkírója volt a magyar történelem újabbkori részéről. 1898-tól szerkesztette és újkori részében írta a Nagy képes világtörténet című sorozatot. Politikai állásfoglalása miatt, a Tanácsköztársaság bukása után egy időre szabadságolták, majd 1924-ben végkielégítéssel elbocsátották. Elsőnek dolgozta fel részletesebb munkákban hazánk 18. századi történelmét. (Forrás: Wikipédia)