Képaláírás: Dugovics Titusz Nándorfehérvárnál. - Háry Gyula vázlata.
A Képzőművészeti Társulat tavaszi kiállításából.

Ismertető szöveg: A Műcsarnok kiállításából. II.
...
A tárlatban történelmi képet csak keveset találunk, azok is vázlatban mutatkoznak. Festőink az ilyen nagyobb feladatokhoz hosszabb ideig készülnek. Előbb tisztába jönnek, hogy mikép fogják jelenetezni, hogyan helyezik el a szereplőket és milyen világítást és színhatást szántak képöknek. Ez nyilvánul a vázlatokban. A részletek kidolgozása, a jelmezek, fegyverek feltüntetése, a modellek megválasztása következik azután, az alkotás stiljével és a képesség megpróbálásával. Képzelni lehet, hogy az időt fáradságot, a tetemes anyagi áldozatot a művész csak úgy fordítja rá, ha biztos, hogy műve nem marad műtermében. Meglepetésszerűn a művész csak ritkán dolgozhat oly alkotáson, melynek helye nincs szalonokban s melyekért a műszeretet nem áldozhat.
Erre figyelmeztet Háry Gyula kis vázlata is, vizfestésű képe: "Dugovics Titusz Nándorfehérvárnál". Háry legjobb rajzolóink és illusztrátoraink közé tartozik. A műtárlatokon kisebb olajfestésű képeket találunk tőle, leginkább tájképeket, életképeket. Ugy látszik, tehetsége kitör eddigi határai közül s új oldalról kivánja bemutatni, az eszközök tartózkodó igénybevételével, de képessége benső meggyőződésével. Sokszor megfestett, a történelemből jól ismert jelenet, mikor a nándorfehérvári bástyákra feljutott török vitéz a győzelmi jelvényt ki akarja tűzni s birokra kel vele egy magyar vitéz. Test, test ellen - így küzdenek. Dugovics Titusz nem bir vele, tehát átkarolja, sulyával veti rá magát és a biztos halál megvetésével vonszolja a bástyaszélre, hogy a győzelmi jellel együtt temesse el mindkettőjöket a halálos mélység. Háry vázlata igénytelen arra, hogy feltünést keltsen. Kicsi, s csak az első művészi gondolatnál marad. De a gondolat egészséges. A jelenet drámaiságát föltaláljuk benne. Az összeölelkező két vitéz merészen van oda rajzolva, a mint a bástya fokáról zuhan alá, összeölelkezve, de halálos engesztelhetlenséggel. A mélység fölött, már a bástyáról aláhullva látjuk őket, mig körültök a bástyákat ostromló tömeg vad harcza, küzdése, a mint az öldöklő halállal szembe szállva törnek föl. Drámai felfogás, mely a küzdés vadsága közt egyszerre feltünteti, hogy ott feljebb, annyi áldozat után is a védelem hősiessége őrizi az utolsó fokot, a halál küszöbe ott van, s onnan csak visszatérés kezdődik az elpusztulás útjahoz. Egyszerű szerénysége mellett is megérdemli a kis vázlat, hogy figyeljék meg azok, kikre nézve a tehetségek nem közömbösek. (Forrás: Vasárnapi Ujság, 1898. május 1.)

Háry Gyula (Zalaegerszeg, 1864. szeptember 20. - Budapest, 1946. június 3.) magyar festő.
Tanulmányait Mintarajziskolában Greguss János növendékeként, később Lotz Károly Mesteriskolájában végezte. Illusztrációval az 1880-as években szerzett hírnevet, művei három évtizedre keresett illusztrátorrá tették. Számos pályázaton nyert díjakat iparművészeti terveivel. Az 1890-es évektől a Műcsarnok tárlatain olaj- és akvarell-tájképeit állították ki. Régi budai házakról, terekről, stb. készített utcaképeket, melyeket finom aprólékossággal dolgozott ki. 1900 és 1920 között a rajztanszék adjunktusa és az alakrajz előadója volt a Műegyetemen. Munkáit a Magyar Nemzeti Galéria és a Történeti Múzeum őrzi. (Forrás: Wikipédia)