Képaláírás: Gróf Kun Kocsárd, Hunyadmegye követe.
Az Uniót kimondó 1848-iki erdélyi országgyűlésből. - Egykorú képek után.

Ismertető szöveg: A mohácsi vész szomorú következményei elszakították a magyar koronától s külön országgá tették az ország délkeleti részét, Erdélyt, mely hadászatilag is igen fontos rész, a honfoglalás óta mindig együvé tartozott az anyaországgal. Ez az elszakadás csak politikai természetű volt. Szívben, lélekben a külön állás hosszú idején is egy életet élt Erdély Magyarországgal, melyhez visszavágyni soha sem szűnt meg. ... Csak az idők viszontagságainak tulajdonítható, hogy az újra egyesülésnek 1848-ig kellett késnie. Ekkor végre leomolhattak az "egy nemzet két hazája" közti határfalak, habár a teljes egygyéolvadás a közbejött viharos események miatt csak két évtized múlva valósulhatott meg.
Az első magyar felelős minisztérium által V. Ferdinánd király beleegyezésével előkészített egyesülést az e végre összegyűlt utolsó erdélyi országgyűlés 1848 május 30 án mondotta ki, még pedig egyhangúlag, mindamellett, hogy megelőzőleg a szászok és oláhok sok akadályt gördítettek az unió elé.
...
Az ülésen gr. Teleki József kormányzó elnökölt...
Mindenek előtt báró Wesselényi Miklós, az egykori, most már győzedelmes ellenzék népszerű vezére, emelt szót a törvényhozó gyülekezetben. Kifejtvén, hogy az előterjesztések harmadik pontja, mely az unióról szól, tárgyalandó legelőbb... (Forrás: Vasárnapi Ujság, 1898. május 29.)

Kún Kocsárd, gróf (Algyógy, 1803. jún. 25. - Szászváros, 1895. jan. 11.): földbirtokos, művelődéspolitikus, országgyűlési képviselő. Tanult a szászvárosi, kolozsvári, nagyenyedi ref. kollégiumban, a bécsi mérnöki ak.-n, 1822-ben a marosvásárhelyi kir. táblánál ügyvédi vizsgát tett. 1823-tól 1833-ig Hunyad vm.-nél tisztviselő. Az 1833-as erdélyi ogy.-n követ, a reformok híve, a szabadelvű ellenzék tagja. 1833-tól algyógyi birtokán gazdálkodott. 1848-ban Hunyad vm. főispánja és Szászváros-szék forradalmi kormánybiztosa lett. Részt vett az 1849-es debreceni ogy.-en. 1849 őszén elfogták. 1851. okt. 7-én kötél általi halálra ítélték. Az ítéletet kegyelemből 20 évi várfogságra és teljes vagyonelkobzásra változtatták. 1856-ban szabadult komáromi várbörtönéből. Hazament Algyógyra. 1866-ban az uniós kolozsvári és pesti ogy.-en követ, 1867-ben Hunyad vm. főispánja lett. 1868-ban visszavonult a politikai életből, s kizárólag gazdaságának, ill. művelődési és ref. egyházi ügyeknek szentelte életét. 1885-ben az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) egyik alapítója. 1888-ban pedig teljes vagyonából Algyógyon földmívesisk.-t alapított azzal a céllal, hogy a m. falvaknak a modern belterjes gazdálkodáshoz jól értő mintagazdákat neveljenek. - Irod. Dósa Dénes: A szászvárosi ev. ref. Kun-collegium története (Szászváros, 1897); Ráthi Lajos: A magyar közművelődés két bajnoka: K. K. gróf, a főúr; Szatmáry György az értelmi munka embere (Kolozsvár, 1905); Gáspár József: Az algyógyi gróf K. K. székely földmíves iskola (Magyaróvár, 1906); Sándor József: Algyógyi gróf K. K.... (Sándor József: Az EMKE megalapítása... Kolozsvár, 1910). (Forrás: Magyar életrajzi lexikon 1000-1990)