Képaláírás: Zeyk Károly, Kolozsmegye követe.
Az Uniót kimondó 1848-iki erdélyi országgyűlésből. - Egykorú képek után.

Ismertető szöveg: A mohácsi vész szomorú következményei elszakították a magyar koronától s külön országgá tették az ország délkeleti részét, Erdélyt, mely hadászatilag is igen fontos rész, a honfoglalás óta mindig együvé tartozott az anyaországgal. Ez az elszakadás csak politikai természetű volt. Szívben, lélekben a külön állás hosszú idején is egy életet élt Erdély Magyarországgal, melyhez visszavágyni soha sem szűnt meg. ... Csak az idők viszontagságainak tulajdonítható, hogy az újra egyesülésnek 1848-ig kellett késnie. Ekkor végre leomolhattak az "egy nemzet két hazája" közti határfalak, habár a teljes egygyéolvadás a közbejött viharos események miatt csak két évtized múlva valósulhatott meg.
Az első magyar felelős minisztérium által V. Ferdinánd király beleegyezésével előkészített egyesülést az e végre összegyűlt utolsó erdélyi országgyűlés 1848 május 30 án mondotta ki, még pedig egyhangúlag, mindamellett, hogy megelőzőleg a szászok és oláhok sok akadályt gördítettek az unió elé. ...
... E közben az országgyűlés termében, hol a két Zeyk, József és Károly, kiáltá el még egyszer az Unió szent szavát, s miután Pálfi János Udvarhelyszék nevében 30 ezer székely vitéz karját ajánlta föl Magyarhon védelmére... (Forrás: Vasárnapi Ujság, 1898. május 29.)

Zeyk Károly, Zeyk Dániel kormányszéki tanácsos és a Vay Kata fia, 1810-ben született Diódon. Családjának nemzeti szellemű műveltsége és a politikai élet iránt való érdeklődése, nagy hatással lehetett ifjúkorára. A marosvásárhelyi kollégiumban tanulmányait elvégezve, a királyi tábla szolgálatába lépett, majd 1832-ben fölment Bécsbe és a kancellária gyakornoka lett. Itt a kortársait és családja többi tagját, is annyira jellemző természettudományos érdeklődés őt sem hagyta pihenni. Szabadidejében a bécsi egyetem természetttudományi előadásait hallgatta. Tudományos érdeklődése olyan nagy volt, hogy e miatt sokat bosszantották, és "tudós fogalmazónak" nevezték. Politikai felfogása miatt 1836-ban állásáról lemodnott, hazatért és kevéssel azután elvette br. Kemény Juditot. 1837-ben Kolozsmegye országgyűlési követének választotta és ettől kezdve az erdélyi haladó pártnak bátyjával együtt egyik megbecsült, irányító szellemű tagja lett.
1848. augusztusában a kormány belügyminisztériumi tanácsossá és osztály-igazgatóvá nevezte ki. Ezután br. Vay Miklós kormánybiztos mellé jogi tanácsadónak leküldték Erdélybe. 1849-ben, amikor a kormány Debrecenbe költözött, ő is felment Debrecenbe és egy ideig egymaga vezette a belügyminisztériumot. A világosi fegyverletétel után viszavonulit birtokára, de a kiegyezés után ismét résztvett a közélet minden munkájában. Előbb belügyminisztériumi államtitkár, majd 1875-ben Alsófehér megye főispánja lett. Ugyanebben az időben mint főgondnok a református egyház életében is tevékeny részt vetít. 1885-ben halt meg. (Forrás: Erdélyi múzeum, 49. köt. 1944. 3/4.füz.)