Képaláírás: Szász Károly és Szász Domokos református püspökök.
1885-iki fénykép után.

Ismertető szöveg: Szász Domokos erdélyi református püspök. Testvére volt Szász Károlynak. Kezdetben édesapja tanította, majd 1851-ben a marosvásárhelyi főgimnázium hetedik osztályában folytatta tanulmányait. 1855-1859 között teológiát hallgatott Kolozsváron, ahol 1859 augusztusában lelkésszé választották. 1860-ban külföldre ment és egy évig a heidelbergi egyetem hallgatója volt. Visszatérése után részt vett az erdélyi egyházkerület, valamint egyháza és Kolozsvár városa mozgalmaiban és küzdelmeiben. 1870-ben a református egylet alapítását indítványozta. Egyházkerülete igazgató-tanácsossá, 1878-ban generális nótáriussá, állandóan konventi taggá, 1881-ben a debreceni zsinat tagjává, 1885. május 26-án püspökké választotta. Fontos szerepet játszott a magyarországi protestáns egyesület megalakításában is, amelynek fennállása idején választmányi tagja, az Erdélyi Múzeum-Egyletnek alelnöke, a magyar protestáns irodalmi társaságnak választmányi tagja és 1896. február 25-étől a főrendiháznak is tagja volt. Pályafutásának legfontosabb eredménye a kolozsvári teológiai akadémiának létesítése, amely 1895 őszén nyílt meg, és amelyhez gazdag könyvgyűjteményt adományozott. A magyar református lelkészek özvegyei és árvái részére alapított gyámintézet alapszabályait hosszas előmunkálatok alapján ő készítette el. Az ő tervei alapján hajtották végre az úgynevezett tőkesegélyezést a nehéz anyagi helyzetű egyházak talpraállítására. Versei a Vasárnapi Ujság, Hölgyfutár és Szigeti Album hasábjain jelentek meg, de inkább az egyházi irodalom területén volt jelentős. 1871-1876 között az Erdélyi Protestáns Közlöny főmunkatársa volt, 1877-1884 között pedig szerkesztője. (Forrás: Wikipédia)

Szász Károly magyar drámaíró, műfordító, esztéta, református püspök, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Szász Béla (1868-1938) jogász, költő, műfordító apja. Szász Domokos (1838-1899) testvére volt, akit szintén püspökké választottak. A gimnáziumot Nagyenyeden végezte, majd Kolozsváron tanult tovább. 1848-ban amikor édesapját vallás- és közoktatásügyi államtitkárrá nevezték ki, a pesti egyetemen mennyiség- és hittudományi előadásokat hallgatott. 1849-ben apjával együtt menekült Debrecenbe, ahol egy ideig az apja vezetése alatt álló vallás- és közoktatásügyi minisztériumban fogalmazó volt, azután pedig utászként szolgált a honvédseregben. A szabadságharc után Tiszaroffon a Borbély-családnál talált menedéket; 1850 tavaszán Bejébe a Szentmiklóssy-családhoz ment nevelőül. Közben magánúton elvégezte a teológiát. Két évig az újonnan szervezett nagykőrösi gimnáziumban tanított. Ebben az időben vette feleségül unokatestvérét, szemerjai Szász Polixéniát, kinek korai halála után, 1853-ban a kecskeméti gimnáziumba ment át, 1854-ben Kézdivásárhelyre, 1857-ben Kunszentmiklósra hívták meg hivatott meg lelkésznek. 1863-ban Szabadszálláson lett lelkész, 1865-től a fülöpszállási kerület országgyűlési képviselője is volt. 1867-ben a vallásügyi minisztériumba osztálytanácsossá nevezték ki. 1884. június 7-én a dunamelléki egyházkerület püspökévé választották. A Magyar Tudományos Akadémia 1858. december 15-én levelező taggá választotta, 1869. április 14-én lett rendes tag; 1878. június 14-étől az igazgatótanács tagja, 1892. május 5-étől 1895-ig másodelnök, 1898-tól az I. osztály elnöke, 1899. május 5-étől pedig tiszteleti tag volt. A Kisfaludy Társaság 1860. július 15-én tagjává, 1900. február 14-én alelnökévé választotta. Minden irodalmi műfajban alkotott; önálló szépirodalmi műveit az irodalomtörténet kevésbé maradandónak ítéli, viszont a magyar kulturális életben jelentős szerepet játszottak műfordításai és irodalmi elemzései. Madách Imre Az ember tragédiája című drámájáról ő írta az első elemzést. (Forrás: Wikipédia)