Normál kép: 1899_Oldal_099_c.jpg   Méret: 756x1041 Színmélység: 24bit Felbontás: 200dpi
Normál kép új ablakban 
Normal size picture in a new window

Képaláírás: Than Mór, műtermében.
Morelli Gusztáv tanár 1898-iki fényképe után.

Ismertető szöveg: Than Mór festőművész, a 19. századi magyar festészet jelentős alakja. Kalocsán járt gimnáziumba, majd Pesten filozófiát és jogot tanult. Tanulmányai mellett Barabás Miklós festőnövendéke is volt. Tanulmányait félbeszakította, és az 1848-49-es szabadságharc alatt Görgey mellett lett hadifestő. Később betegsége miatt nem sorozták be a császári seregbe. Már mint jogász egész albumot rajzolt tele a magyar történelemből merített tárgyakkal és a szabadságharc után pedig komolyan elhatározta, hogy művészi pályára lép. Bécsbe utazott, ahol Karl Rahl vezetése alatt folytatta tanulmányait. 1855-ben Párizsba, onnan pedig Olaszországba utazott, majd az 1860-as évek elején hazatért, és műtermet nyitott. 1864-től Lotz Károly mellett dolgozott a Pesti Vigadó falképein, majd 1870-től vele együtt készítette a Magyar Nemzeti Múzeum lépcsőházának falfestményeit. 1885-ben Olaszországba költözött, ahonnan 1890-ben tért vissza, hogy titkári állást vállaljon a Képzőművészeti Társulatnál. Így lett 1890 és 1896 között a Nemzeti Múzeum képtárának őre, majd 1896-ban rövid ideig az Országos Képtár igazgatója. Triesztben halt meg. (Forrás: Wikipédia)


   Felvétel a kedvencek közé vagy megosztás másokkal/Bookmark or share this page