Képaláírás: Thétisz (Semsey Mariska)
Goldmark "A hadi fogoly" czímű operájából

Ismertető szöveg: "Hogy a mesés ó-korból való tárgy feldolgozását" [Goldmark] "megrendelte-e, vagy készen találta e Formey bécsi protestáns lelkésznél, a ki a színlap szerint Schlicht Ernő nevű szövegíró - azt nem tudjuk; de csak dicsérhetjük, hogy beállott harminczegyediknek ama harmincz zeneszerző közé, a kik Akhilleüszt tették operájuk hősévé. Van a szövegben költészet, van erkölcsi tarta lom, az előforduló lelki mozzanatok alkalmasak a megzenésítésre - szóval: fő tulajdonságai megállják a kritikát." [...] A zene, ha kifejező akar lenni, nem használhat száz hangszínt az egyhangúság kifejezésére. Ha pedig a szerző minden áron keresi a változatosságot: az ilyen mondvacsinált, ihletnélküli alkotáson csak annál jobban meglátszik, hogy nem életrevaló. A "Hadi fogoly" ezért tisztán zenei tartalom dolgában - a mi felől a zongora-átirat meggyőz - kietlen. A szereplők folyvást a változatosságot nélkülöző szavalóénekre kényszerűinek; ez sem volna a legna­ gyobb baj, ha a hangszereknek elegendő és szép mondanivalójuk volna; de a zene csak szépen mond el sok semmiséget; sokszor hiába eped az ember dallam után; a mikor pedig azt hiszi hogy valahára megvigasztalja egy egészséges dallam szép kidolgozása: akkor ez egyszerre elvész a harmóniák tömkelegében." [...] "Az előadó művészek feladata nehéz és hálátlan. Annyival nagyobb dicséret illeti Takáts Mihályt, a ki nemes, tüzes, művészi volt minden izében, mint Akhilleusz. Brizeiszt Diósyné szépen, méltósággal is ábrázolta, de nem volt képes mindenütt tisztán elérni a kellő hangmagasságot. Priamosz szerepét Ney Dávid nem tudta jelentékennyé tenni. A többi szerepek hordozóit, mint Semsey Mariska (Akhilles anyja), Mihályi Ferencz (Agamemnon), Kertész Ödön (Automedon), Kiss Béla (Idaiosz), és Ney Bernát (hirnök): foglaljuk egy általános dicséretbe; ellenben az énekkar külön dicséretet érdemel, ép úgy, mint a gyönyörű jelmezek, Akhilleusz híres pajzsa, stb. tervezője: Kéméndy Jenő." (Forrás: Vasárnapi Ujság 46. évf. 16. sz. (1899. április 16.))