Képaláírás: Castelar Emil

Ismertető szöveg: "Századunk egyik legkitűnőbb politikai szónoka, a spanyol nemzet legeszményibb lelkű politikusa s leghíresebb írója halt meg május hó 25-én.: Castelar Emil." [...] "Huszonkilencz éves korában a madridi egyetemen a bölcsészet, történelem és irodalom tanára lett s e minőségében óriási hatást tett nemcsak az ifjúságra, hanem a madridi társadalomra is, mely nagy számmal tódult előadásait hallgatni. E miatt s a "La Demokrácia" czímü lapjában folytatott köztársasági izgatásai miatt a kormány megfosztotta állásától. Erre a kortezbe választatta magát képviselőnek s ezzel egészen a politika terére lépett. 1866-ban részt vett egy a Bourbon-dinasztia elleni összeesküvésben, s mikor a tervezett forradalom nem sikerült, a kormány halálra kerestette. Sikerült neki külföldre menekülnie, mire távollétébon halálra Ítélték. Két évig tartó száműzetése alatt többnyire Parisban tartózkodott, 1868-ban újra forradalom tört ki Spanyolországban I. Amadé király ellen, melynek hírére Castelar hazasietett. Ekkor vetette föl egyik legnagyobb szabású eszméjét: az összes román népek szövetségét a germánok és szlávok ellen, a mely azonban örökre utópia maradt. A forradalom azonban sikerült, I. Amadé lemondott s Castelar pártja ragadta magához a főhatalmat. Castelar a külügyi tárczát vállalta el, hogy említett eszméjének megvalósításához foghasson, de az országot dúló belzavarok megakadályozták az eredményes működésben. A folytonos villongások között, melyeket a karlisták és a föderalisták támasztottak, egymás után buktak meg a köztársasági kormányok. Castelart időközben a kortez elnökének, majd pedig a végrehajtó bizottság elnökének s diktátornak választották meg. A pártokra bomladozott nemzet erejét azonban az ő szónoki hatalma sem tudta egységesíteni; szervező ereje nem volt elég nagy, hogy a hadsereg fegyelmét s az ország belső rendjét fentartsa. E mellett, mivel a pillanat szükségéhez képest, különösen a föderalisták ellen oly rendszabályokhoz kellett nyúlnia, melyek saját elveivel se fértek meg, pártfelei elvfeladással s a köztársasági államformához való hűtlenséggel is vádolták. 1874-ben, január 2-án a képviselőházban leszavazták, mire ő lemondott s elkeseredve külföldre ment. Ezzel vége szakadt gyakorlati politikai pályafutásának. Ezentúl leginkább az irodalomnak élt." ( Forrás: Vasárnapi Ujság 46. évf. 23. sz. (1899. június 4.))