Képaláírás: Bartalis János emléktábla Kolozsváron az evangélikus püspökség udvarán.

Ismertető szöveg: Bartalis János (Apáca, 1893. július 29. - Kolozsvár, 1976. december 18.) erdélyi magyar költő. Apáczai Csere János falujában született, s mint korán anya nélkül maradt gyermek nehezen emelkedett ki a paraszti világ kötöttségéből, apja nem akarta városi iskolába engedni. A hosszúfalusi polgári iskola elvégzése után mégis Kolozsvárra került a tanítóképzőbe, később Budapesten a tanárképzőt is elvégezte, de nem tanügyi pályára készült; tanítói képesítésével klinikai tisztviselői állást vállalt, hogy Kolozsvárt maradhasson s drámaírói terveit megvalósíthassa. Mint ahogy emlékezéseiben többször is megírta, 1913-14 számára a nagy remények és kétségbeesések korszaka volt, Janovics Jenőhöz a Kolozsvári Magyar Színháznak beküldött drámájára nem kapott ugyan választ, de a várakozás közben született s Kosztolányinak elküldött versekre postafordultával megérkezett a biztatás. Tényleges költői indulására a kolozsvári Újságban 1914. június 25-én került sor, majd Osvát Ernő 1916 novemberében közölte néhány versét a Nyugatban. A hírnévhez az I. világháború borzalmas frontélményei után nyugalmas békét, természeti idillt hozó falusi éveken át vezetett az út. 1920 és 1933 között a Dés melletti Alsókosályon felesége földjén gazdálkodott. Ezalatt, 1925-ben írta hozzá versét Szentimrei Jenő Jó estét Bartalis! címmel, s jelent meg első verskötete, a Hajh, rózsafa (1926), az ESZC kiadásában, s nyomában olyan méltatások sora, mint a Kosztolányié, a Németh Lászlóé, a Gaál Gáboré. "Bartalis János költő" - jelenti ki Kosztolányi a Nyugatban, és ítéletét az újszerűen ható természetes egyszerűség dicséretével támasztja alá: "Sehol a közelmúlt avas formanyelve, a nagyzoló, világmegváltó álromantika, a fontoskodás, a hetvenkedő, mellét verdeső öntetszelgés." Ott van a Helikon írói közösség alapítói között. 1929-től a Kemény Zsigmond Társaság tagja. 1933-tól 1941-ig Ráckevén, Pilisvörösváron, Kiskőrösön tanított, 1941-től 1959-ig a kolozsvári Egyetemi Könyvtár, ill. a Bolyai Tudományegyetem könyvtárosa. 1945-54: a teljes költői hallgatás évei, baráti biztatások azonban ismét versre hangolják, a következő évben pedig kinyomtatják válogatott verseit. Lírája aztán töretlen volt, szakmai és hivatalos elismerés övezte. (Forrás: Wikipédia)