Normál kép: 1899_Oldal_421_e.jpg   Méret: 653x880 Színmélység: 24bit Felbontás: 200dpi
Normál kép új ablakban 
Normal size picture in a new window

Képaláírás: Lauka Gusztáv

Ismertető szöveg: Lauka Gusztáv (Vitka, - ma: Vásárosnamény része - 1818. július 20. - Nagybecskerek, 1902. augusztus 23.[1]) író, megyei levéltáros, a Petőfi Társaság tagja. Lauka János és Handly-Timvári Róza fia. Apja uradalmi főmérnök volt a Károlyi grófoknál, vele Erdődre került. Középiskoláit Kassán, Nagykárolyban és Szatmáron, a bölcseletet és jogot Pesten és Máramaroszigeten végezte. 1838-ban a Figyelmezőbe írt névtelenül kritikákat; ugyanabban az évben az árvíztől elöntött Pestről apjához Erdődre menekült. Apja kívánságára a gazdatiszti pályára lépett és 1838. július 1-jétől írnok lett az erdődi uradalomnál. 1840-ben otthagyta állását és Pestre ment, ahol Kovacsóczy Mihály, a Közlemények szerkesztője magához vette segédszerkesztőnek. Összeköttetései révén 1841-ben akadémiai írnok lett. Ekkor már több lapnak is dolgozott. 1847-ben Pozsonyban az országgyűlési ellenzék egyik jegyzője, 1848-ban a honvédelmi bizottmány jegyzője, 1849-ben Debrecenben a belügyminisztérium titkára volt. (Forrás: Wikipédia)


   Felvétel a kedvencek közé vagy megosztás másokkal/Bookmark or share this page