Képaláírás: Kriesch Aladár: Dobó István megvédi Eger várát a törökök ellen.
A Képzőművészeti Társulat téli kiállításából.

Ismertető szöveg: Körösfői-Kriesch Aladár (egyes forrásokban Körösfői Kriesch) (Buda, 1863. október 29.- Budapest, 1920. június 16.) magyar festő, szobrász, iparművész, a szecesszió kiváló képviselője.

Az 1552-es török hadjárat a királyi Magyarország és az Erdélyi Fejedelemség 1551-es egyesítési kísérletének megtorlására indult. A törökök kitartó várostromokkal igyekeztek meghódítani a végvárrendszerrel megerősített Magyar Királyságot.[1]Eger ostroma 1552-ben, az Oszmán Birodalom hadjáratának az utolsó hadieseménye volt. A "Nagy" és "Dicsőséges" ("Magnific") I. Szulejmán szultán a ruméliai európai haderőt vetette be a pártharcoktól megosztott Magyar Királyság ellen. Az egyesített török seregek, ősszel a közeledő tél előtt szokatlanul későn, 1552. szeptember 9-én kezdték el ostromolni Eger várát és azonnal erős tüzérségi tűzzel próbáltak rést ütni a falakon. Az egri várban kislétszámú, többségében magyar várvédő katona állt szemben a szultán hadseregével. A vár ostromára korábbi források szerint 75 ezer török érkezett,[2] míg Tinódi Lantos Sebestyén szerint 1935 védő szállt szembe a 150 ezer főt kitevő, két egyesült török sereggel.[3] Az új évezred történelmi kutatásai alapján a török had létszáma vélhetően 30-40 ezer fő volt,[4] ennek ellenére még így is veszedelmes túlerőt jelentett harcedzettségével és fegyverzetével. A törökök 38 napig ostromolták Eger várát. A török hadsereg 140 ágyúval lövette a várat, és a védők 24 ágyúval védekeztek, míg a többszörös török létszámfölénnyel szemben 2364 magyar várvédő nézett farkasszemet.[5] A törökök azonban 1552. október 17-én a hadiszezon lejártával befejezték az ostromot. A védősereg a túlerővel szemben, öt heti ostromban védte meg a várat és az idő haladta a török ostromlókat elvonulásra kényszerítette.[6] Ha sikerült volna a törököknek a várat birtokba venni, akkor elvághatták volna egymástól a Habsburgok által birtokolt északi és keleti országrészeket. Mivel Egert nem tudták bevenni, az északi hadiút fenyegetettsége felszabadult és a felvidéki gazdag bányavárosok is megmenekültek egy későbbi támadástól. Továbbá azt a politikai eredményt is hozta, hogy sikerült 1596-ig megállítani a további oszmán hódítást a Magyar Királyság ellen.[7]