Normál kép: magy_mueml01_0127.jpg   Méret: 770x816 Színmélység: 24bit Felbontás: 72dpi
Nagy kép: magy_mueml01_0127_nagykep.jpg   Méret: 2770x2936 Színmélység: 24bit Felbontás: ismeretlen
Kattintson az új ablakban való nagyításhoz! 
Click to enlarge it in a new window!

Képaláírás: Jáki apátsági templom. (szentély).
Fényképezte Beszédes S.

Ismertető szöveg: A jáki templom az egykori jáki bencés apátság monumentális bazilikája a magyarországi román stílusú építészet kiemelkedő, szinte szimbolikus alkotása. A hazai középkori nemzetségi monostorok egyedülálló épségben fennmaradt képviselője, mely művészi gazdagságával, a táj képébe illeszkedő mesteri elhelyezésével hívja fel magára a figyelmet.
Stílusjegyei alapján 1220 körül alapíthatták, és 1256-ban szentelték fel, Szent György tiszteletére. Építése során több alkalommal is változtathattak a terveken, erről tanúskodnak a különféle szabálytalanságok. Történelme viharos: tűz, vihar és az oszmán hadsereg is megrongálta, többször helyre kellett állítani. Az utolsó nagy átépítés 1896 és 1904 közt zajlott, Schulek Frigyes tervei alapján.
Leghíresebb része a befelé mélyülő, többszörösen tagolt főbejárat, melyet normann motívumok díszítenek, fölötte a timpanonban Jézus látható angyalokkal és apostolokkal.
A templom főhomlokzatával szemben kis kápolna áll, a Szent Jakab-kápolna, ez volt Ják középkori temploma, mivel a kolostori templomnak nem volt szabad plébániaként is működnie. (Forrás: Wikipédia)



Ezen benczés apátsági templom a magyarországi késő-román egyházaknak gyöngye...
A pompás épületnek keletkezési kora legujabb ideig ismeretlen volt, mig Ráth Károly nem találta fel a "Győri füzetekben" közzétett azon okmányt, melyben tanukról volt szó, kiket a jáki templomban, 1256-ban ennek ünnepélyes felszentelési napján "in consecratione ipsius monasterii" feleskettek. A jáki egyház a magyarországi késő-román vagy még inkább átmenet stylü templomok, valamint legdiszesebbje ugy legifjabbja is. Ezen adat azért is igen érdekes és fontos, mert ismerete előtt hihettük, hogy a tatárjárás 1241-ben határt képezett, melyen tul román, melyen innen csúcsíves stylben épitettek nálunk. Ezen adat a dömölki templomnak 1252. évét, a min ez előtt kételkedni kellett, igazolja és erősiti. Másrészt, ha a jáki templomot a tatárjárás előtt megkezdettnek tesszük fel, a tatárjárás alatt nem enyésztek el régibb templomaink és valóban fenmaradt ezeknek szép száma. A barbárok az egyházakat csak kifosztották és felgyujtották, hanem sajnálták a munkát, melyet azoknak teljes lerombolása követelt. Ily alapos lerombolás csak a mult században és a jelennek elején állott be, midőn a régi emlékeket uj épitkezésre használható kéznél fekvő kőbányaként tekintették. ... (Forrás: Henszlmann Imre: Magyarország ó-keresztyén, román és átmenet stylü mű-emlékeinek rövid ismertetése)


   Felvétel a kedvencek közé vagy megosztás másokkal/Bookmark or share this page