Képaláírás: Temetés a tengeren.

Ismertető szöveg: A természet egyszerüsége rejté a nagyszerüséget. Mi egyszerü a tenger egyforma, végtelenül elnyuló sikja, s felette a tiszta kék ég - s mégis képzelhető-e e képnél valami nagyszerübb, melly inkább emelné a lelket? a tenger pillanatára a végtelenség gondolata ébred fel az emberi lélekben, s ugy tetszik előtte, mintha képes volna felfogni az örökkévalóságot. Könnyen megérthető, mért ragaszkodik a tengerész olly igen hullám hazájához. Kinek lelke e nagyszerü képekkel megbarátkozott, az a szárazföld szük körében nem fogja többé fellelni magát. S mi felséges is lehet az, midőn egész élete folytonos küzdés levén a viharok, vészek ellen, magát minden pillanatban nagyszerü hősnek tudja, kinek szivét ezernyi küzdelmek közt soha nem közelitette meg a félelem - s hidegvérüleg pillant le a halál torkába, melly a hullámok zajából szüntelen feléje tátong. - Született a tenger partjain, gyermekszive alig volt elég befogadni azon vágyakat, mellyek őt túlragadták a láthatáron, melly felől a hullámok közeledtek szakadatlanul tolongva egymás hátán és a hova ismét visszahömpölyögtek, ha a szél fordulata ugy hozta magával. Elhagyta édesanyját s később kedvesétől is megvált, a tengeren tölté napjait, alig látva szeretetteit esztendőben egyszer, kétszer. Azután fia is elment vele, aztán unokája is s végre ott voltak egész családjának férfi tagjai; boldogan folytak napjai, élete a legfelségesebb költészet, egy soha ki nem fogyó dal, mellyet az orkán vett ki ajkán, hogy tovább mondhassa, s ha ez elhallgatott ő folytatá tovább. Ha hajótörés, tengervész oltja ki életét, mi hősi nagyszerü véget ért! s ha nyugágyán lepte meg a csendes halál, mi nagyszerü leend temetése, egy holdvilágos éjen elmondják felette a szokásos imát, vagy ha sikerült felvergődnie magasabb rangfokozatra, koporsóba zárva hidegült tetemeit dereglyékre teszik, miközben a hajó vitorlái bevonatnak, a legénység az árboczokra áll fel s gyászének kiséretében eleveznek vele a nagy hajótól némi távolságra, itt elmondja felette a pap magasztosult ihletséggel az utolsó imát, aztán leeresztik koporsóját a tenger mélységébe. Emléket nem állithatni sírja fölé, azért iparkodott ugy élni, hogy emléke ne kőben, hanem embertársai szivében maradjon fenn. (Forrás: Vasárnapi Ujság, 1855. november 18.)